Sütemény bejegyzései



6:58 - írta Zsuzsi

Odi csinált aranygaluskát, én meg gyorsan idemásolom, és a hétvégén kipróbálom.

A recept alapja a Péter Jánosné féle "Sütemények és egyéb édességek" könyvből van egyébként, amin az évek gyakorlata során persze változtattam itt-ott.

Aranygaluska

A tésztához:
50 dkg liszt (én vegyesen használok hozzá sima és rétestésztát, mikor melyikből mennyi van itthon)
3 dl tej
8 dkg cukor
3 dkg élesztő
3 tojássárga (fehérjét nem kidobni, jó lesz a tetejét megkenni!)
8 dkg olvasztott vaj
csipet só, reszelt citromhéj (én jó bőven, mert imádom a kelttésztában)
Ha eszembe jut előre kiveszek mindent a hűtőből, hogy ne legyen hideg, mire összeállítom a tésztát.

Ezekből kelttésztát csinálok (a tej egy részét meglangyosítom, kicsi cukrot teszek bele, belemorzsolom az élesztőt, majd hagyom valami meleg helyen kicsit. majd bele a többi hozzávalóba, jól kidagaszttatom géppel, és hagyom vagy fél órát meleg helyen kelni).

Az eredeti recept szerint, itt lisztes deszán át kéne gyúrni, meg szaggatni, én ezt kihagyom, olvasztott vajba mártott kézzel gombócokat markolok ki belőle, és beleforgatom a darált dióból, cukorból, fahéjból és mazsolából álló keverékbe (egy ekkora adaghoz kb. 18-20 dkg diót veszek, de ebbe bele van már számolva, amit a gyerekek menet közben ellopkodnak :-) ).

Kivajazott tűzálló tálba/magasfalú tepsibe/tortaformába rétegezem, jó szorosan egymás mellé, a sorok közé bőven szórok a diós cuccból és megy újra kelni a jó melegbe újabb bő fél órára.
Utána megkenem a tojás fehérjével (nagyon extrás esetben egy újabb sárgáját is beáldozok) és nem túl magas fokon sütöm (kb. 170 fokon), amíg meg nem pirul a teteje. Tűpróba ilyenkor nem árt. Ha kisült, kiborítom egy deszkára és visszafordítom, hogy a "szép fele" legyen felül.

Sodóval általában nem szórakozom, egy híg puding is megteszi rá.




6:12 - írta Zsuzsi

 

 házi szaloncukor a karácsonyfára az alábbi recept alapján. Hozzávalók: 1 kg (barna)cukor, 3 dl víz, ízesítő anyagok: darált dió, kakaó, mogyoró, marcipánmassza, kókusz, citrom. Bevonáshoz: csokoládés tortabevonó. A cukrot a vízzel főzzük addig, amíg szálasodni nem kezd. Vékony drótból hajlítsunk gyűrűt, mártsuk bele a masszába, és próbáljunk meg buborékot fújni úgy, mintha szappanbuborékot fújnánk. Ha ez sikerül, akkor már megfelelő a cukor állaga. A masszát öntsük vízzel kiöblített porcelántálba, öntsünk a tetejére is egy kis vizet, és tegyük hideg helyre. Amikor már nem meleg, akkor fakanállal keverjük addig, amíg hófehér pép nem lesz belőle. A pépet osszuk annyifelé, ahányféle cukrot szeretnénk készíteni. Keverjük hozzá az ízesítőket. Ezután egy kicsit langyosítsuk meg, hogy jól kenhető legyen, és hideg tálcán simítsuk el 1,5-2 cm vastagságban. Amikor megdermedt a cukor és már vágható, akkor vizes késsel vágjuk kis téglalap vagy kocka formákra. Ha szeretjük, vonjuk be csokoládéval. Selyempapírt és színes csomagolókat vágjunk méretre, rojtozzuk be szélét, és csomagoljuk be a cukorkákat

Fahéjas, narancsos ostyatészta: gofri
2 csésze liszt, 1 teáskanál fahéj, 2 tojás (külön a fehérje és a sárgája), 3/4 csésze tej, 1/2 csésze víz, 2 evőkanál narancslé (én frissen facsartam...), 90g olvasztott vaj, 1/4 csésze cukor ( 1 csésze kb. 2,5 dl)

Egy nagyobb tálban összekeverjük a lisztet, a tojássárgákat, a narancslevet, a fajéhat, a vizet, a tejet és a vajat. A tojásfehérjét egy másik tálban felverjük, hozzáforgatjuk a cukrot és ezt belekeverük a tésztába. Előmelegített goffrisütőben aranybarnára sütjük.

NARANCSOS-CSOKIS KEKSZEK Gyúrj össze 220 g lisztet, 125g margarint, 30 g kakaóport, 125 g cukrot, 1 csipet sót, 1 tojássárgáját, kevés vaníliaaromát és 1 narancs reszelt héját. Ha kell, kevés tejet adj hozzá, hogy jól összeálljon.Formázd kb 4 cm átmérőjű rúddá, tedd hideg helyre, majd fél óra elteltével vedd ki, és vágd 0,5 cm vastag szeletekre.Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tedd egymás mellé őket (kb 2 cm messzire, mert kicsit megnőnek) és előmelegített, forró (200 °C) sütőben 10 perc alatt süsd meg.

CITROMOS-DIÓS KEKSZEK Gyúrj össze 150 g lisztet, 125g margarint, 100 g pirított, darált diót, 125 g cukrot, 1 csipet sót, 1 tojássárgáját, kevés rumaromát és 1 citrom reszelt héját. Ha kell, kevés tejet adj hozzá, hogy jól összeálljon.Formázd kb 4 cm átmérőjű rúddá, tedd hideg helyre, majd fél óra elteltével vedd ki, és vágd 0,5 cm vastag szeletekre.Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tedd egymás mellé őket (kb 2 cm messzire, mert kicsit megnőnek) és előmelegített, forró (200 °C) sütőben 10 perc alatt süsd meg.

KINYOMÓS KEKSZEKGyúrj össze 250 g lisztet, 125g margarint, 125 g cukrot, 1 csipet sót, 1 tojássárgáját. Ha kell, kevés tejet adj hozzá, hogy jól összeálljon.Egy kizsírozott tepsibe tedd egymás mellé őket (kb 2 cm messzire, mert kicsit megnőnek) és előmelegített, forró (200 °C) sütőben 10 perc alatt süsd meg. 

mézecskalácstálról. unokahugim csinált ilyet tavaly, méghozzá úgy, hogy közepes méretű fém keverőtálat fejre fordított, és a domború fenekére (nem a sajátjára, hanem a fémtálra   ) ráborította a kinyújtott mézecskalácstésztá, és így sütötte meg. előtte vajazta-lisztezte a tálat. sütés után kész volt a gyönyörű formás mézecskalács tál. csak egy ötlet 

A legegyszerűbb mézeskalácsrecept fél kiló liszt, 3 teáskanal fahéj, ízlés szerint gyömbér, 1 teáskanál szegfüszeg, 2 teáskanál szódabikarbóna, 20 deka margarin, 20 deka cukor, 5 evőkanál méz, 1/8-ad liter víz. Jól összegyúrni és 8-10 percig sütni közepes lángon. Ha a mézeskalács kemény lett, rakd egy dobozba pár gerezd almával; egy éjszaka alatt kiszívják a nedvességet és megpuhulnak. Vigyázz, hogy az alma ne érjen a sütihez, mert az szétázik!]

Kandírozott narancshéj (batkamanó vastag héjú narancsot meg kell hámozni és a héját, fehérrel együtt egy centis csíkokra vágni. lábasba rakni az egészet, vizet ráönteni, és három napig naponta 2x cserélni rajta a vizet, ez idő alatt kiázik belőle a keserű íz. negyedik nap leszűrni, és a narancshéjjal megegyező mennyiségű cukrot adni hozzá, és felönteni annyi vízzel, hogy épphogy ellepje. majd 10 percig főzni kell. ezt három napon keresztül megismételjük (tigrisske: gondolom a 10 percig főzést), harmadik napon miután 10 percig főzted, hagyni kell picit kihűlni, leszűröd, ha igazán szereted cukorban még egyszer megforgatod (én fahéjas cukorban szoktam, mert úgy igazán finom) szétteríted zsírpapíros rácson, és hagyod megszáradni. ez kb 1 nap.

Borzas puszedli

Hozzávalók kb 42 darabhoz:12-13 dkg cukrozott, szárított citromhéj2 tojás20 dkg porcukor1 tk fahéj1 tk mézeskalács fűszerkeverék csipetnyi só1 citrom reszelt héja22-23 dkg darált mandula5 dkg darált mogyorókéshegynyi sütőporkb. 42 db kerek sütőostya kb. 5 cm átmérőjű (ezt, honnan veszem, még nem tudom)7-8 dkg szálasra vágott mandula10 dkg fehér csoki10 dkg ét tortabevonóElkészítés:a cukrozott, szárított citromhéjat finomra felaprítjuk. a tojásokat a porcukorral, fahéjjal, mézeskalács fűszerkeverékkel és a felaprított szárított citromhéjjal krémesre kikeverjük. hozzáadjuk a sütőporral elvegyített darált mandulát és mogyorót, majd a frissen reszelt citromhéjat. Kb 30 percre hideg helyre (hűtőbe) tesszük. a kerek ostyalapokat két tepsiben elosztjuk. a hideg masszából két teáskanál segítségével minden ostyalapra halmot rakunk. a halmokat kissé lelapítjuk, és manduladarabkákkal sűrűn megtűzdeljük, mintha tüskés sündisznókat mintáznánk.a borzas puszedliket előmelegített sütőben, 150 fokon (gázsütő 1-es fokozat) tepsinként 25 percig sütjük, majd a kikapcsolt sütőben még kb. 5 percig szárítjuk, végül rácsra szedve teljesen kihűtjük.a fehér csokit és az ét csokit durvára daraboljuk, és két tálkában forró vízfürdőben megolvasztjuk. a sünik felét a fehérmázzal, a többit a sötét mázzal bevonjuk rácsra téve száradni hagyjuk.(Forrás: 2002 Tina extra karácsony)

csilis-narancsos habcsókok. 

 Hozzávalók:1 narancs reszelt héja,2 tojásfehérje,120 gr.porcukor,1 késhegynyi őrölt csili.A disztéshez darabolt mandula.A mandulát szárazon megpiritjuk.A tojásfehérjét robottal félkeményre verjük,apránként hozzáadjuk a cukrot.Aztán jöhet a narihéj és a csili.Két evőkanállal hosszúkás halmokat képezünk a papirral kibélelt tepsin.Megszórjuk a mandulával.Elúmelegitett sütőben gáz 1-2 fokozat,légkeverés 120 fok kb 60 percig sütjük.Én nem piritgattam meg a mandulát,minek ennyi idő alatt megpirul a sütőben is.A másik,hogy nagyon folyós lett a masszám,szerintem a porcukortól.Már többször észrevettem,hogyha betartom a recepteket,és porcukorral csinálom a habcsókot nem lesz kőkemény.

Likőrös cukorkák
Finomra tört cukorporból tegyünk egy lapos edénybe vagy tepsibe kétujjnyi vastag réteget, és soronként ujjunk hegyével készítsünk bele sorban egyenlő kis mélyedéseket, aztán ezeket a mélyedéseket öntsük tele likőrrel vagy konyakkal. E körül megjegecesedik a cukor egy idő múlva. Ha mindet beitta volna, újból öntögessük tele a kis gödröket, és ekkor az egész tetejére hintsünk legalább egy ujjnyi vastag cukorréteget, hogy a teteje is, illetve körbe jegecezést kapjon, mintegy kemény burkot képezzen. Mikor ez már megtörtént, kis idő múlva szedjük ki a cukorporból a megkeményedett golyókat és csokoládémázban megforgatva, vékonyan megvajazott tálra

Krémszaloncukor
25 dkg cukor, 10 dkg vaj, 4 dl tej, 2 kávéskanál kakaó-, dió- vagy rumeszencia. A megadott anyagokat 1,5 literes zománcozott lábasban a tűzön állandóan keverve forraljuk, addig, amíg a lábas alja keverés közben jól látható. Hideg tálban még tovább keverjük, amíg alakíthatóvá válik, azután lapos tálon elrendezzük.

Szaloncukor
Egy tiszta, ép zománcú lábasba tegyünk fél kiló cukrot és hozzá 10 evőkanál vizet. Tegyük a tűzhelyre és folytonos kavarás mellett attól fogva, mikor felforr, főzzük 7-8 percig. Ez alatt készítsünk elő egy márványlapot, vagy ha az nincs, egy nagy porcelántortalapot; aztán 1-2 mélytányért, egy gömbölyűaljú poharat, egy kanalat, 1-2 asztali kést és a gyümölcsesszenciákat, citrom- vagy narancslevet, vagy feloldott citromsavat, vagy rumesszenciát, szóval, amivel ízesíteni akarjuk a szaloncukrot. Mikor 6-7 percig főtt a cukor, akkor tegyük meg vele a következő próbát: tegyünk a tányérba egy kanállal a fővő cukorból, és a pohár aljával dörzsöljük. Ha fehéredik, sűrűsödik a dörzsölés után, akkor azonnal vegyük le a tűzről, és kanalanként tegyük a tányérba, a pohárral folyton dörzsölve. Mikor már kissé sűrűsödik, kavarjuk bele tetszés szerint az ízesítőket. Ekkor gyorsan tegyük a márványlapra, és ott is gyorsan dörzsöljük tovább, ameddig olyan sűrű tömeggé válik, hogy késsel vagy kézzel ujjnyi vastag négyzetformára alakíthatjuk. Ha kihűlt, azonnal vágjuk fel szaloncukor nagyságú négyszögdarabokra. Csomagoljuk be előbb puha viaszos papírba, aztán színes hártyapapírba, mint ahogy szokás. A gyümölcs-esszenciákat szükség esetén helyettesíthetjük 2-3 kávéskanálnyi lekvárral is.

"Borzaska: 125g mandula pálcikákra vágva, egy csomag világos vagy sötét torta-bevonó csoki. Elkészítés: Egy teflon serpenyoben a mandulát enyhén megpirítjuk. A tortabevonót elkészítjük, majd ráöntjük a mandulákra és elkeverjük. Egy kanállal gyorsan a praliné formákba rakjuk. Gyorsan kell dolgozni, mert a massza kemény lesz, akkor újra meg kell melegíteni" (mariaanna)

Csokigolyó gyerekeknek
Fakanál
2004.12.10
Hozzávalók:
• 22,5 dkg piskóta
• 10 dkg étcsokoládé
• 7,5 dkg margarin
• 2 evőkanál tortadara
• 2 evőkanál kakaó
• 2 evőkanál porcukor

Elkészítése:
A piskótát szétmorzsoljuk, majd robotgéppel simára dolgozzuk. A csokoládét apróra tördeljük, és vízgőzben megolvasztjuk. Mély tálban a piskótát az olvasztott csokival és a margarinnal simára keverjük. A masszából 30 kis golyót formálunk. 10 golyót szórócsokoládéba, 10-et kakaóba, 10-et pedig porcukorba forgatunk. Tálalásig hűtőben tartjuk.
Variáció
Még finomabb lesz, ha gyömbéres piskótát használunk. A margarint narancslekvárral is helyettesíthetjük, a narancshéjdarabokat turmixoljuk vagy nagyon finomra vágjuk. Ha felnőtteknek készítjük, 1 evőkanál rumot is adhatunk a piskótához.Kávés pralinék
Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
1,5 dl tejszín20 dkg étcsokoládé tortabevonó1 teáskanál instant kávé3 evőkanál porcukor2 evőkanál kakaópor a szóráshozkb. 30 db csokoládé kávészemElkészítés: A tejszínt felforraljuk, beletördeljük a csokoládét, és felolvasztjuk benne. Hozzáadjuk a porkávét és porcukrot. A krémet a hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. A krémet a kézi robotgép keverőspiráljával habosra verjük, és csillagcsőrös habzsákba töltjük. A krémet a kis pralinéformákba töltjük, megszórjuk kakaóporral, és egy szem csokoládékávéval díszítjük. Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 2 óra múlva
1 darab: 68 kcal 
 

Konyakos praliné

Hozzávalók 25 darabhoz:10 dkg fehér csokoládés tortabevonó,50 darab praliné- vagy minyonpapírA töltelékhez:1,5 dl tejszín,2 teáskanál instant kávé,4 cl konyak,20 dkg tej tortabevonó,2 deka fehér csokoládés tortabevonó


Elkészítése: Két darab süti alátétet fogjunk össze, egy ecsettel kenjük meg az olvasztott tortabevonóval, ha kihűlt, még egyszer ismételjük meg a műveletet. Hagyjuk megkeményedni, majd szedjük le róla a papírt. A töltelékhez főzzük fel a tejszínt, vegyük le a tűzhelyről, keverjük bele a kávét. Adjuk hozzá a konyakot és a felolvasztott tortabevonót. A konyhai robotgép kézi mixerével keverjük meg. Hagyjuk kihűlni, majd a robotgéppel verjük fel. A masszát töltsük habzsákba, majd nyomjuk a csokira. A fehér tortabevonóval egész vékony csíkokat húzzunk a pralinéra.

Pralinék:

"Eszpresszó praliné: 100g fekete csoki, 100g Mocca-tejcsoki, 3 evokanál tejszín, 3 evokanál Nescafé Espresso. Úgy készítjük, mint a trüffelt. A golyókat csokireszelékbe forgatjuk." (mariaanna)

"Csoki és méz praliné: 200g fehércsoki, 5 evokanál tejszín, 1 evokanál méz. Szintén úgy készül, mint a trüffel, a golyókat durvára vágott dióba vagy mogyoróba forgatjuk." (mariaanna)"Nagyon mutatós pralinét készíthetünk, ha a csokimasszából egy rudat sodrunk amit vékonyra sodort marcipánba tekerünk. A marcipán lehet zöldre színezett. 30 percre a hutobe tesszük, majd kb. 1. 5cm vastag egyenes vagy srég darabokra vágjuk. A golyókat díszíthetjük még kicsi, készen vett marcipán virágokkal, színes, vagy ezüst tortára való gyöngyökkel. Csillag alakú dobozban, vegyesen csomagolva mutatnak a legjobban." (mariaanna)

Variációk trüffel-re:

"Vajas trüffel mandulával: Elkészítés:30perc és a hutés 1 óra.
Hozzávalók 4 személyre:
250g étcsoki
125g vaj
125g porcukor
1 evokanál instant kávé
125g felaprított mandula
Elkészítés:
1 A csokoládét törjük össze, vagy vágjuk kis darabokra. Tegyük tálba és mikróba alacsony fokozaton felolvasztjuk.
2 A vajat habosra keverjük, majd hozzáadjuk az átszitált porcukrot, kávét és a csokoládét. Az egészet finom krémmé keverjük.
A krémet 1 cm vastagon fóliára kenjük és kihutjük.
Hüvelykujj vastagságú csíkokra vágjuk és huvös helyen hengeresre sodorjuk és mandulába beleforgatjuk.
Nagyon elegáns lesz, ha celofánba csomagolod és kis masnikkal kötözöd meg." (Beayutiful)

"Tejszínes trüffel: 100g sötét csoki, 100g krém csoki, 4 evokanál tejszín, 2 evokanál konyak.
Elkészítés: A csokikat darabokra törjük, beletesszük a tejszínt és a konyakot. Vízgoz felett megolvasztjuk, jól elkeverjük. Majd szobahomérsékleture hutjük, hogy jól formázható legyen. Kézzel vagy két kiskanál segítségével formázzuk. A kéznek hidegnek kell lenni, de száraznak. A golyókat kakaóporba forgatjuk." (mariaanna)

"Trüffel házilag: 1, 5 dl tejszínt felforralunk egy csomag vaníliás cukorral(eredetileg:1 rúd vaníliával, de így is jó, az pedig nagyon megdrágítja), kicsit hagyjuk hulni. Közben 20 dkg csokoládét goz fölött felolvasztunk, belekeverünk 3 dkg vajat vagy margarint, 2 evokanál (saját készítésu, kevés alkoholt tartalmazó ))) tojáslikort (konyak, whisky, más likor is jó meg beleszurjük a tejszínt. 1 napra a hutobe tesszük dermedni,
majd golyókat formálunk belole (kanál segítségével), reszelt csokoládéba (darált mogyoróba, kókuszreszelékbe, stb.) forgatjuk, mignonpapírba tesszük, és vissza a hutobe. . . . ( kb. 20 db lesz belole) Ezt is el kell dugni, olyan finom!" (bve)
"Parti ét-tortabevonót goz felett felolvasztunk, és amikor már folyékony, beleöntünk 1 zacskó ízesített müzlit, természetesen natúr müzli is lehet. Gyorsan összekeverjük, és kanállal mignon-papirra halmokat teszünk. amíg még ragad dúsan megszórjuk kókuszreszelékkel.
Igazi ropogós nassolni való!" (Bruxelles)

Mozart golyó
20 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 20 dkg reszelt étcsokoládé, vagy 2 ek kakaópor, 1 ek baracklekvár, 2 ek rum, 1 tojásfehérje, kristálycukor vagy csokoládé dara, meggybefőtt, vagy rumos meggy
A diót, a cukrot, a csokoládét, a lekvárt, a rumot és a tojásfehérjét alaposan összedolgozzuk. (én gyúrni szoktam) Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk belőle, mindegyik közepébe egy-egy szem meggyet igazítunk, kristálycukorba, vagy csokoládé darába hempergetjük, mignonpapírba helyezve levegős helyen szikkadni hagyjuk. Előre el lehet készíteni, jót tesz neki, ha áll! Én dupla mennyiségből csinálom, mert annyira fogy. . .

 Marcipán bonbon

50 dkg nyers marcipán
10 dkg pocukor
2 cl cseresznye pálinka
A porcukrot deszkára halmozzuk és hozzá adjuk a darabokra vágott marcipánt és az alkoholt. Sima masszává gyúrjuk. A maszát négyszögletes többé dolgozzuk. 10-12 mm vastagságura gyúrjuk. 20*35 mm-es négyszögeket vágunk belőle. A darabokat egymástől kissé távolabra húzva oldalukon is száradni hagyjuk. A kis négyszögeket csokoládéval bevonjuk.
Na, ezt én úgy csináltam: vettem 2-szeres szamos marcipánt, ahoz gyúrtam egy kevés olvasztott étcsokit, majd négyszögeket kivágtam belőle, kicsit vártam, és étcsokiba mártottam, diszítésként pedig piíritott mandula forgácsot használtam....ezt is imádták.... barátom nem szereti a marcipánt, és simán evett belőle 3-at mikor megmondtam h marcipánból van......tényleg nagyon fini csokis lett .

Kávés pralinék


Hozzávalók kb. 30 darabhoz:1,5 dl tejszín20 dkg étcsokoládé tortabevonó1 teáskanál instant kávé3 evőkanál porcukor2 evőkanál kakaópor a szóráshozkb. 30 db csokoládé kávészem Elkészítés: A tejszínt felforraljuk, beletördeljük a csokoládét, és felolvasztjuk benne. Hozzáadjuk a porkávét és porcukrot. A krémet a hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. A krémet a kézi robotgép keverőspiráljával habosra verjük, és csillagcsőrös habzsákba töltjük. A krémet a kis pralinéformákba töltjük, megszórjuk kakaóporral, és egy szem csokoládékávéval díszítjük. Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 2 óra múlva
1 darab: 68 kcal
"

Töltött datolya: 200g datolya, 80g marcipán, 1 evokanál rum, vagy egy fél fiola rum-aroma, zöld színu ételfesték, kevés porcukor a formázáshoz.
Elkészítése: A datolyákat hosszában kettévágjuk és kivesszük a magját. A marcipánt puhára gyúrjuk és a közepébe egy mélyedést nyomunk. A rumot, vagy az aromát, illetve a festéket belecsepegtetjük és összedolgozzuk. A deszkát meghintjük a porcukorral és a marcipánból két vékony rudat sodrunk, az egyik lehet fehér, a másik zöld. A két rudat spirál alakban összesodorjuk, kb. 4 cm hosszú darabokra vágjuk és megtöltjük vele a datolyát. Mutatós és finom." (mariaanna)

Rumos-szilvás falatok 
  
Hozzávalók kb. 50 darabhoz:
9 dkg  margarin4 dkg porcukor1 tasak vaníliás cukor12 dkg lisztA töltelékhez: 50 szem magozott aszalt szilva1/2 dl rum A díszítéshez: 20 dkg tortabevonó50 szem mandula 
 Előkészítés: A margarint, a porcukrot, egy csipet sót, a vaníliás cukrot gépi habverővel habosra keverjük, és a liszttel tésztává gyúrjuk. Cipónak formázzuk, fóliába tekerjük, és 15 percig a hűtőben pihentetjük.
Elkészítés: A tepsit kibéleljük sütőpapírral. A sütőt 200 C-fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A tésztát 3 mm vastagra nyújtjuk, és 4 cm-es köröket szaggatunk ki belőle. A sütőben kb. 8-10 percig sütjük, majd hűlni hagyjuk. Az aszalt szilvát apróra összevágjuk, és a rummal összekeverjük, majd kiskanállal minden keksz tetejére halmokat teszünk. A tortabevonót vízgőzön felolvasztjuk, és bevonjuk vele a szilvás kekszeket. A tetejüket mandulával díszítjük, és száradni hagyjuk.Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra múlva
1 darab: 79 kca
 

Diós

 Hozzávalók:
A tésztához: 10 dkg félédes csokoládé, 10 dkg dióbél, 12,5 dkg cukor, 10 dkg puha vaj, 10 dkg liszt, 6 tojássárgája, 6 tojásfehérje, 1 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál kakaópor. A mázhoz: 20 dkg csokoládé bevonómassza, díszítéshez: kandírozott cseresznye, zöld pisztácia, dióbél vagy csokoládéreszelék.
A csokoládét kis darabokra törjük, és kislábosban, forró vízfürdőben felolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni. A dióbelet durvára aprítjuk. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojássárgáját, és az egészet jól elkeverjük. Ezután hozzáadjuk a felolvasztott csokoládét és a durvára vágott diót. A lisztet összekeverjük a kakaóporral, és a krémhez adjuk. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan a tésztába keverjük. Az egész masszát simára dolgozzuk. A sütőt elő kell melegíteni 180 °C-ra (gázsütőben 3-as fokozat), a tésztát egy 20-szor 30-as sütőlemezre kenjük, amit kizsíroztunk, vagy kibéleltünk sütőpapírral, és kb. 45 percig sütjük. Ha megsült a tészta, kiborítjuk, és hagyjuk kihűlni. A süteményt bevonjuk a felolvasztott tortabevonóval, és feldíszítjük tetszés szerint. A tésztát kockára vágva tálaljuk. A brownie-kat jól záródó dobozban tároljuk, illetve csomagoljuk be alufóliába, mert egyébként könnyen kiszáradnak. 


 Csokidarabos keksz

Kell hozzá egy 2 és fél decis bögre (méréshez)25 dkg vaj (puha, de nem olvasztott)
háromnegyed bögre fehér cukor
háromnegyed bögre lágy barna cukor
1 teáskanál vanília aroma
2 nagy tojás
2 + negyed bögre finomliszt
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só
2 bögre apróra vágott ?Katica? ÉT tortabevonó (Kb. 3 tábla)
1 bögre apróra vágott (nem darált) dió
Ebben a sorrendben összekeverni nagyon sűrű massza lesz. Kiskanállal kupacokat rakni egymástól elég messze 11-12 percig sütni 190 oC-on

Estike csokoládékrémmel


Hozzávalók:
15 dkg darált mandula vagy dió, 15 dkg cukor, 1,2 dl tejszín, 1 evokanál cappuccinópor (azonnal oldódó
, 5 dkg étcsoki, 5 dkg tejcsoki, 2 tojásfehérje, 1 teáskanál citromlé, 1 csomag vaníliás cukor, porcukor és kakaó.
Elkészítés:
A cappuccinóport a megforrósított tejszínben feloldjuk, majd beletördeljük a kétféle csokit és állandó keverés mellett felolvasztjuk. Egy éjszakán át hideg helyen tartjuk. A tojásfehérjét a citromlével kemény habbá verjük. Belekeverjük a cukrot és a vaníliás cukrot, majd a darált mandulát vagy diót is. A tésztát szélesebb szájú nyomózsákba töltjük, és sütopapírral bélelt tepsibe 60 db, kb. 2,5 cm átméroju halmot nyomunk. Kb. 3 óra hosszat száradni hagyjuk.
Elomelegített sütoben 150 fokon 40 percig sütjük, majd kikapcsolt sütoben 10 percig pihentetjük. A hideg csokikrémet habosra keverjük és megkenjük vele az estikéket, majd összeragasztjuk oket kettesével. Végül kakaóval vagy porcukorral meghintjük

Fahéjas csokikockák
Hozzávalók kb. 20 darabhoz:
20 dkg étcsokoládé16 dkg liszt3 dkg kakaó20 dkg vaj4 tojás25 dkg cukor1 teáskanál őrölt fahéj Előkészítés: A csokoládét kisebb darabokra tördeljük. A lisztet összekeverjük a kakaóval. Kibélelünk sütőpapírral egy kb. 20x30 cm nagyságú tepsit.Elkészítés: Vízfürdőbe állítjuk a csokoládét és belekeverjük a vajat. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A tojásokat a cukorral és a fahéjjal habosra keverjük. A csokoládés masszába dolgozzuk. Hozzáadjuk a lisztes keveréket is, és a formába simítjuk. A sütőben kb. 30 percig sütjük, amíg a teteje ropogós lesz, de a belseje még puha. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kockákra vágjuk.

 Illatos golyók
Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
3-3 dkg cukrozott narancs- és citromhéj (oranzsát, citronát) 2 tojás12,5 dkg vaj+a tepsihez10 dkg cukor2 csomag vaníliás cukor1 evőkanál méz2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék19 dkg liszt5 dkg vágott mandula Előkészítés: A cukrozott narancs- és citromhéjat apróra vágjuk. A tojásokat kettéválasztjuk. Elkészítés: A tojássárgákat a vajjal, a cukoral, a vaníliás cukorral, a mézzel és egy csipet sóval habosra keverjük. Beledolgozzuk a mézeskalács fűszerkeveréket, a cukrozott narancs- és citromhéjat, a lisztet, a sütőport, és alaposan összedolgozzuk. A tésztát 2 órára betesszük a hűtőbe. Kivajazunk egy sütőtepsit. A tésztából kb. 2 cm átmérőjű golyókat formázunk, először megforgatjuk a kissé felvert tojásfehérjében, majd a mandulában. A tepsire rakosgatjuk, és kb. 1 órára hidegre tesszük. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A golyókat kb. 20 percig sütjük. Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 4 óra múlva
1 darab: 96 kcal

Narancsos mandula forgács15 dkg hosszúkásra vágott mandula
3dkg cukor szirup
2 dkg porcukor
5 dkg kis kockákra vágott cukrozott narancshéj
12 dkg tejcsokoládé bevonó (de leeht felét éttel csinálni)
A mandulát összekeverjük a cukorsziruppal,tepsibe terítjük, és megszórjuk porcukorral. 180-200 C-ra előmelegített sütőben töbszöri forgatással barnára pörköljük.25 C-ra lehűtjük és összekeverjük az apró kockákra vágott cukrozott naranccsal. Adagonként a csokoládé bevonóba keverjük,majd sütőpapírra vagy papír alátétekbe kis halmokat rakunk belőle. Finom változatként előre elkészített csokoládé tálkékba is tölthetjük.
Na, én ezt úgy csinálom h a mandula forgácsot megpirítom sütőben, aztán a felolvasztott étcsokiba keverem, kis kupacokat csinálok egy tálcára, és egvárom míg kihül....(tehát nálam fele ét csokis, fele tejcsokis.....és mindenki nagyon szereti...

.RÉSZEGES JEROMOS (A VILÁG LEGJOBB SÜTIJE!!!)
Hozzávalók:
A tésztához: 15 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 evőkanál holland kakaópor, 4 tojás, 1 kávéskanál sütőpor, 12 dkg apróra vágott dió, 5 evőkanál liszt.
Az első krémhez: 30 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 1 dl rum, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl baracklekvár.
A második krémhez: 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1 csomag főzés nélkül készíthető csokoládés pudingpor, 2 evőkanál holland kakaópor, 1 dl tej.
A tetejére: ét tortabevonó csokoládé.
A tészta készítése: A vajat habosra keverjük a porcukorral és a tojások sárgájával (célszerű géppel!), az így kapott keverékhez hozzáadjuk a kakaóport, a sütőporos lisztet és a diót. Végül beleforgatjuk a tojások keményre vert habját. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük.
A kihűlt tésztát megkenjük a baracklekvárral.
Összekeverjük az első krémhez való darált diót, porcukrot, vaníliás cukrot és rumot. A diós krémet a lekvárral megkent tésztára terítjük, és jól rányomkodjuk.
A második krémhez a vajat habosra keverjük a porcukorral. A pudingport és a kakaóport jól kikeverjük a tejjel. A pudingos krémet apránként a vajkrémbe keverjük. Ezt a második krémet a diós réteg tetejére simítjuk.
A sütemény tetejét olvasztott tortabevonó csokoládéval vonjuk be.

Hólabda
   
  Hozzávalók:
  Tésztához: 40 dkg cukor
  8 tojás
  8 kanál forró víz
  25 dkg liszt
  1 sütőpor
  2 kanál kakaó Krémhez:
  12,5 dkg vaj
  12,5 dkg cukor
  rum
  3 dl tej
  1 cs. vanília
  3 evőkanál grízes liszt
               
  Tészta: A cukrot, toj.sárgáját a vízzel jól kikeverjük.
  Hozzáadjuk a lisztet (amit már összekevertünk a
  sütőporral), kakaót és a legvégén a toj.fehérjét. Ezt
  egyben kisütjük egy nagy tepsiben, hogy ne legyen magas
  a tészta. Ha kihűlt kiszaggatjuk kis kerek formákkal a
  tésztát, kettévágjuk és megkenjük a krémmel majd az
  kókuszreszelékbe forgatjuk. Krém: A cukrot a vajjal és a
  rummal jól elkeverjük. A tejből, vaníliából és a
  lisztből kemény krémet főzünk. Ha ez kihűlt, elkeverjük
  a simára vajjal, majd a fent említett módon. Helyes kis
  hólabdákat kapunk. Jó étvágyat!

 MÉZES KÓKUSZCSÓK

30 dkg mézet 8 dkg cukorral felfőzünk, kihűlés után 1/2 csomag vaníliáscukrot, 20 dkg reszelt kókuszt, 2 tojást, 25 dkg liszttel kevert 1/2 csomag sütőport összegyúrunk vele és szükség szerint kevés mézzel lágy, formálható tésztává alakítjuk, melyből diónyi halmocskákat rakunk vajazott tepsibe. A csókok hegyébe kevés reszelt kókuszt szórunk. Szép világossárgára sütjük. Pár napi állás után kitűnő.Én nem szoktam megszórni semmivel. Mikor megsül, még nagyon lágy, de úgy jó, és tényleg nem szabad sötétre sütni

.Fondant-tömeg
28 deka cukrot 1 deci vízzel a golyópróbáig megfőzünk és kőlapra öntjük. Ha a cukor kissé kihűlt, főzőkanállal még jól összekavarjuk, azután addig simítjuk, míg meg nem keményedett; nagy lábassal befedjük és egynéhány percig magára hagyjuk, ezután kézzel még jól átdolgozzuk.
Ez a fondant-tömeg lesz az alapja a különféle szaloncukroknak, ami gyerekkorunkat idézi


Szalon ananászcukorkák
1 adag fondant-tömeg, 2 ek ananásznedv.
A fondant tömeget a tűzön összekavarjuk az ananásznedvvel, míg meg nem melegedettt, azután még hidegen is kavarjuk. Ha a tömeg keményedni kezd, kis papirokba töltjük, kézzel lelapítjuk és ha egészen kihűlt, kis darabokra metszük, melyeket szines papirba göngyölitünk.

Szalon citromcukorkák
Egy egész citromhéjról annak sárgáját egy darab cukorral ledörzsöljük, a megsárgult cukrot késsel levakarjuk és kis langyos vizben feloldjuk. Ezután ezen citromszagot fondant-tömeggel összekeverjük és ugy kezeljük, mint az előbbi esetben.

Narancs szaloncukorkák
Az eljárás ugyanaz, mint a citrom-szaloncukorkáknál, csakhogy citrom helyett narancsszagot veszünk.
 
Szalon epercukorkák
Egy evőkanálnyi áttört epernedvet és vörös festéket serpenyőben összekeverünk; ezt a cukor-tömeghez adjuk. A további eljárást lásd az előbbiek szerint.

Szalon málnacukorkák
Az eljárás ugyanaz, mint az epercukorkáknál, csakhogy ittt málnát használunk.

Szalon mogyoró cukorkák
1 1/2 deka mogyorót megpirítunk és mozsárban kevés vízzel finomra összedörzsölve, serpenyőbe tesszük, ahol fondant-tömeggel összekeverjük. A további eljárást lásd az előbbiek szerint.

Szaloncukor házilag


Hozzávalók: 1/2 kg cukor, 1/2 kg tejpor, 10 dkg kakaó, 15 dkg öregre vágott dió esetleg mogyoróval keverve, 15 dkg vaj, egy fél dl rum. A cukrot feltesszük 1.5 dl vízzel főzni, 3 percig forraljuk, utána hozzáadjuk a tejport és a kakaóval fél percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Bedobjuk a diót és a rumot, majd folytonos keverés ellett a vajat. Mikor már sűrűsödik, kivajazott tepsibe öntjük, két napig hagyjuk száradni, majd kockára vágjuk. Három nappal karácsony előtt neki kell állni! A kész cukrokat selyempapírba kell csomagolni, úgy hogy téglalapokat vágunk ki, két rövidebb szélét kirojtozzuk ollóval és a közepére tesszük a szaloncukor kockát és a becsomagolt drabot alul-felül megcsavarjuk. Aki szeretné színes alufóliába csavarhatja, de elegáns, ha csak a selyempapírban akasztjuk a fára

KELETI CSEMEGE

Hozzávalók: 1 csomag ostyalap, 25 dkg margarin, 3 tojás villával felverve, 20 dkg cukor, 4 ek. kakaó, 15 dkg vágott dió, 30 dkg darált háztartási keksz, 2 csomag zselés cukor (apróra vágva - általában ez tart vissza attól, hogy évközben is többször megcsináljam, majd megtudjátok miért), 2 csomag mazsola, 1 rumaroma vagy 2 ek. rumAz ostyalapot kicsavart, nedves konyharuhába rakjuk, így hajlítható lesz, mire a töltelék elkészül. (Nem kell félni tőle, tényleg működik.) A margarint lassú tűzön felolvasztjuk, majd a felsorolt sorrendben mindent hozzákeverünk jó alaposan. Az ostyalapokat egyenként, mindig csak a felhasználtat, kivesszük és a masszát egyenletesen rákenjük, és mint egy beiglit, feltekerjük. Mindegyik ostyalappal így járunk el. Ha kihűltek, egyenként alufóliába tekerve a hűtőben tároljuk. (Az ostyákat úgy kell betekerni, hogy mindenhol érje őket a vizes konyharuha, minen oldalukon! Gyorsan kell dolgozni a masszával, mert hamar szilárdul.)

VANÍLIÁS KIFLI

Hozzávalók: 28 dkg liszt, 21 dkg margarin, 10 dkg darált dió vagy hámozott darált mandula, 7 dkg cukorAz összes hozzávalót összegyúrjuk és ujjnyi kifliket formálunk belőle. Világosbarnára sütjük és még forrón vaníliás porcukorban megforgatjuk. A kiflik csücskét csokoládéba is márthatjuk. (Én nem szoktam.) Óvatosan kell bánni vele a cukorba forgatás közben, mert könnyen törik. Persze az sem megy kárba... Fémdobozban ez is sokáig eláll.

Kókuszgolyó:

1/2 kg darált keksz10 dkg vaj2 ek. kakaópor(nem instant!)20 dkg porcukor megybefőtt leve1 csomag kókuszreszelékDolgodz össze és golyózd.Mindegyik golyóba tegyél egy szem magozott meggyet.Megforgatni kókuszreszelékben.Tekercs: ugyanaz mint fent, csak a befőtt leve helyett rum és nem kell bele kakaópor.A krém: vaj, porcukor, kókuszreszelék.Habosra keverni és megkenni a kinyujtott masszát.Majd feltekerni. Én zsírpapíron szoktam csinálni amit beszórok kókuszreszelékkel.A rudacskák u.az mint a tekercs.

A rumos szilva rémesen egyszerű! Vegyél aszalt szivát (a szárazabbik fajtából) és áztasd be rumba pár napra.Ha nem elég édes fajta a szilva akkor tehetsz hozzá cukrot is.(Az enyémhez kelett volna de későn jöttem rá.De azért el fog fogyni így is!)Vedd ki a rumból és itasd le a felesleget.A közepébe tehetsz egy szem belső héjjától megfosztott mandulát is.Olvaszd meg a csokit szúrd fel a szilvát fondüvillára, vagy 2 fogpiszkálóra és mártsd bele a csokiba.Tedd zsírpapíra hülni. A k megdermedtek mignonpapírba tegyed és egy jól záródó dobozba, mert rettenetesen csábító illata van!

Fahéjjas mandulás csokikák

Hozzávalók:Maradék húsvéti tejbevonó tojások, 1 tábla tejcsoki, 1 kiskanál holland kakópor, hasábokra vágott hántolt mandula, fahéj, porcukorMegolvsztottam a csokikat, belekevertem a kakaóport.Közben kicsit megpirítottam a mandulát a sütőben, majd belekevertem a csokimasszába.Kiskanállal sütőpapírra kicsi halmokat tettem és kiraktam a hidegre.Mikor megdermedt fahéjjas pocukorba hempergettem.Megjegyzés:Kicsit várnom kelett volna, hogy hüljön a massza és csak utánna halmozni.Akkor nem lapul el ennyire.

Csokoládés puszedli

Hozzávalók:

12,5 dkg vaj
5 dkg vaníliás cukor
1 tojás
12,5 dkg liszt
2 evőkanál kakaópor
5 dkg barnacukor
1 csomag sütőpor
csipetnyi só
12,5 dkg durvára vagdalt étcsokoládé


Elkészítés:
A vajat, a két féle cukrot, és a tojást habosra keverjük.

Szitáljuk bele a lisztet, sütőport, a sót, a kakaóport és ezután alaposan dolgozzuk ki. Keverjük hozzá a csokoládét.

Vajazzunk ki egy sütőlemezt (vagy alufólián) és kiskanállal osszuk rajta szét a puszedliket. Távol egymástól, mert meg fognak dagadni. 5-10 percig süssük előmelegített sütőben 190 °C-on. Vegyük ki, és hagyjuk hűlni.

Gyufasüti,a gyerekeim egyik karácsonyi kedvence.

Hozzávalók:150gr lágy vaj,vagy margarin,100 gr. cukor, 1 zacsi van.cukor, fél üvegcse dr.oetker van.aroma(idén végre lehetett újra itthon is kapni!)1 tojás, 150 gr liszt, 30 gr.étkezési keményitő.Máz:100 porcukor, 3-4 ek. viz, fél tasak dr.oetker zselépor(eper vagy erdei gyümi.A vajat habosra keverjük robottal.Hozzáadjuk a cukrot,van.cukrot,aromát és addig keverjük,amig egy sűrű masszát nem kapunk.A tojást kb fél percig keverjük benne.A lisztet elkeverjük a keményitővel,és a masszába szitáljuk.A tésztát nyomózsákba töltjük(én olyan pisztolyos nyomókába),és egy kb 0,7 cm átmérőjű nyomófejjel 7 cm-es csikokat hűzunk a sütőpapirral bélelt tepsire.Sütési idő kb 6 perc,gáz 4 fokozat,légkeverés 180 fok,előmelegitve mind a kettő.A máz: a porcukrot a vizzel egy tálkában mázzá keverjük.A zseléport egy másik tányérba öntjük.A kihűlt sütik fejét kb fél centi hosszan a mázba mártjuk,utána meg egyből a zseléporba.Ezt a műveletet nyugodtan rábizhatjátok a gyerekekre,az enyémek szeretik csinálni.Az elkészült sütik pont úgy néznek ki,mint a piros fejű gyufaszálak.

Töltött citromos korong

Hozzávalók: 25 deka vaj,vagy margarin, 17-18 deka cukor, csipet só, 1 zacsi van.cukor, 1 citrom reszelt héja,3 ek. frissen facsart citromlé,25 deka liszt,5 deka étkezési keményitő(búza), késhegynyi sütőpor,20 deka málna leki,10 deka ét tortabevonóRobottal habosra keverjük a vajat a cukorral,sóval,van cukorral.Belereszeljük a citromhéjat,és hozzáadjuk a citromlevet,és a keményitővel,sütőporral elkevert lisztet.A lágy tésztát hűtőben 1 órát pihentetjük.A tésztából lisztezett kézzel 80 darab kb 1,5 cm átmérőjű golyót formálunk.Egymástól tisztes távolságra sütőpapirral bélelt tepsibe tesszük őket,és laposra nyomkodjuk.(ha megsül korongok lesznek belőle)Előmelegitett sütőben  150 fokon(gáz 1 -es fokozat) 15-18 perc alatt megsütjük.Ha kihűlt ,kettesével lekvárral összeragasztjuk.A töltött korongok tetjét olvasztott csokival diszitjük.Én úgy szoktam,hogy a folyékony csokiba villát mártok, a sütik sűrűn egymás mellett vannak,és gyorsan huzkodom felettük a villát,és igy helyre csokicsikok lesznek a süti tetjén.Ezt is,meg a gyufa sütit is jó előre meg lehet csinálni.

Marcipán-"krumplik"

Hozzávalók:
-200g marcipánmassza
-100g porcukor
-2 cl barna rum
-30g kakaópor

Elkészítése: a masszát as porcukorral és a rummal homogén (egységes) formává dolgozzuk el. rúd alakura formáljuk majd tetszőleges nagyságokat vágunk le belőle,és ezeket golyókká formáljuk.Utána a golyók oldalát kissé szabálytalanul bevágdossuk(jól láthatóan).Így látszatra krumpli formát kapnak a golyók.Végül lágyan meghintjük őket kakóporral(hogy a "föld" rajtamaradjon a "krumpli" szemeken

)Fahéjas golyók:

Hozzávalók:
-3 tojásfehérje
-250g procukor
-1 csomag vaniliáscukor
-1 teáskanál fahéj
-300g darált mogyoró
-kb. 40g egész mogyoró(bél)

Elkészítése:A fehérjét habosra verjük,majd a por- és vaniliáscukrot is hozzáadjuk,ebből egy fél bögrényit félre teszünk és a maradék masszához hozzáadjuk a fahéjat és a darált magyorót. ebből gesztenye nagyságu golyókat formálunk ki és sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszzük őket.a golyók etetéj megkenjük a félretett tojásfehérje-cukros habbal és mindegyik tetejére egy-egy egész mogyór teszünk.125 fokos sütőben 25-30 percig sütjük őket.

Vaniliás hógolyók:


Hozzávalók:
-250g vaj
-100g porcukor
-3 vanilia rúd
-120g liszt
-250g étkezési kemyényitő
szórni: 100g procukor

Elkészítése:a vajat a porcukorral habosra keverjük, a vaniliarudakat hosszába felvágjuk és kikaparjuk a belét és hozzákeverjük a vajas masszához.a lisztet a keményítővel összekeverjük és a vajas masszához hozzáadva simára keverjük őket ki.3cm-es rudat formálunk belőle és fél órár a hütőbe tesszük.Villany sütő (gáz 2-es fokozat) 175 fokra előmelegítjük, a tepsit sütőpapírral kibéleljük és a rolót szeletkre vágjuk.A szeletekből golyókat formálunk,majd a külsejét egy drótkötélel(vékony sodronnyal) benyomkodjuk.A tepsibe tesszük a kész golyókat,és előmelegítet sütőben 12 percig sütjük. a már kihült golyókat bőségesen megforgatjuk a procukorban. 
 

Firenzei gyümölcskenyér

Hozzávalók: 22 deka kristálycukor,10 deka aprított mandula,25 deka vaj vagy margarin, 1 zacsi van.cukor, csipetnyi só,kevés reszelt szerecsendió(én nem teszek bele,mert nem szeretem),1 üvegcse keserű mandula aroma(ezt szintén külföldiából hozom be,droetkeres),2 ek. rum,4 tojás, 25 deka liszt, 12-13 deka étkezési búzakeményítő,1 zacsi sütőpor, 20 deka aprított cukrozott gyümi( tudod sütőkeveréknek árulják a sütési cuccok környékén lehet kapni).Tetejére:15 deka étcsoki bevonó,grillázs,kevés cukrozott gyümi.7-8 deka cukrot serpenyőben karamellizálunk.(Én az idén csak ebből a cukorból dupla mennyiséget vettem,tehát 16 deka volt,hogy maradjon a tetejére is a díszítéshez,meg közben eszegetni is grillázsom)majd beleforgatjuk az aprított mandulát.(a mandula maradt a 10 deka,én azt a vékonyra szeleteltet használom hozzá A masszából olajjal megkent alufóliára kis kupacokat rakunk.A vajat 15 deka cukorral, a van.cukorral,sóval,szerecsendióval a robottal krémesre kavarjuk,majd hozzáadjuk az aromát,és a rumot.Egyenként eldolgozzuk benne a tojásokat,és rászitáljuk a keményítővel és a sütőporral elkevert lisztet.Belevegyítjük a cukrozott gyümit és a grillázst.A tésztát margarinnal kikent liszttel megszórt 32x12 cm-es 1,8l-es  dobozformába tesszük,és előmelegített sütőben,175 fokon kb 1 órát sütjük.Néhány percig aformában hagyjuk,majd kiborítjuk és kihűtjük.A tortabevonót felolvasztjuk és a gyümikenyérre locsoljuk.Rászórjuk a maradék grillázst és cukrozott gyümit.Most jutott eszembe,hogy nem rontaná el,el egy kevés marcipán sem.Főleg akkor ha nincs mandula aroma.Egy kevés marcipánt kockára vágva nyugodtan lehetne beletenni.Sok sikert a sütéshez,meglátod nem bonyolult!!!

Gyümölcskenyér-muffin

Hozzávalók:50 g puha mazsola, 30 g hámozott mandula, 30 g kimagozott datolya, 30 g aszalt sárgabarack, 30-30 g felaprózott, cukrozott citrom- és narancshéj, 160 g finomliszt, 1/2 tasak sütőpor, 3 tojás, só, 80 g lágy vaj/margarin, 80 g porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 ek. rumA mazsolát forró vízzel leöblítjük, felitatjuk róla a nedvességet. A mandulát darabosra, a datolyát és a barackot apró kockákra vagdaljuk, majd a citrushéjakkal együtt a mazsolához keverjük. Összerázzuk a teljes mennyiségből elvett 2 ek. liszttel. A maradék lisztet elvegyítjük a sütőporral. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket 1 csipet sóval félkemény habbá verjük. A vajat/margarint habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd egyenként beledolgozzuk a tojássárgákat. A masszához keverjük a hab egyharmadát, aztán kanalanként, a liszttel felváltva a maradékot, végül hozzáadjuk a rumot, és a szóróliszttel együtt a gyümölcskeveréket. 25-30 percig sütjük(tűpróba). Hagyjuk teljesen kihűlni.

Csokis-mandulás-diós grillázs

Hozzávalók:
15 dkg mandula, 15 dkg dió, 1 kk. olaj, 4 dkg margarin, 12 dkg cukor, 20 dkg csoki, 2 dl tejszín, mignontartó papírtálcák
Elkészítés:
A mandulát és a diót megtisztítjuk, durvára vágjuk, és összekeverjük. A margarint, a cukrot forrósítjuk, hozzáadjuk a tisztított gyümölcsöket, és világosbarnára pirítjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni. A csokit felolvasztjuk. Hozzáadjuk a tejszínt, simára keverjük, hagyjuk langyosra hűlni. A majdnem kihűlt tejszínes csokiba keverjük a grillázst, halmokat készítünk belőle, papírtálcára ültetjük.
Megjegyzés: a 2 dl tejszínnel nagyon lágy lett az egész, ezért pár mikitcsokit felolvasztottam és hozzákevertem.Most sem teljesen kemény , inkább olyan töltelék jellegű.lehet, hogy bevonom egy réteg csokival.

ÁNIZSOS  HÓLABDA

HOZZÁVALÓK: 28 dkg liszt, 5-5 dkg darált mogyoró és mandula, 7 dkg finom kristálycukor, 1 zacskó vaníliás cukor, csipet só, 2 tojássárgája, 20 dkg puha vaj vagy margarin, 5 dkg porcukor, 1 és 1/2 tk. őrölt ánizsAz összes hozzávalót (a porcukor és az ánizs kivételével) gyors mozdulatokkal összegyúrjuk és folpackban kb. 1 órát a hűtőben pihentetjük. A tésztából kb. 50 golyót formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, villával kissé meglapítjuk. Előmelegített sütőben, 175 fokon 12-15 percig sütjük. Figyeljünk rá, hogy az alja barnuljon meg egy kissé, a teteje fehér maradjon. Még forrón beleforgatjuk az ánizsos porcukorba és hűlni hagyjuk. Fémdobozban tároljuk.Szerintem karácsonyig biztosan eláll, hasonlót szoktam sütni és az jó sokáig bírja. Egyébként leteszteltem és szerintem nagyon finom...

Töltött kalács sajnos nem tudom kié volt az alaprecept.)


- 220 ml tej (langyos),
- 75 gramm vaj (olvasztott),
- 420 gramm liszt (finom, BL-55)
- 2 db tojás sárgája,
- 75 gramm porcukor,
- 1 kis mérőkanál só
- 1 db citrom héja (reszelve),
- 12, 5 gramm (negyed) normál élesztő (nem por),
A tésztához a gép dagasztó és kelesztő programját használtam.
Amikor szépen megkelt 3 részre osztottam és mindegyiket hosszúkásra és kb 10 cm-szélesre nyújtottam ki.
Az egyiket dióval, a másikat fahéjas cukorral, a harmadikat csokis töltelékkel töltöttem.
Lazán összetekertem és hármas fonással befontam.
Tetejét megkentem cukros tejjel és meleg sütőben kb. 35-40 percig sütöttem.
Csokis töltelék: 2 evőkanál kakaó, 1 evőkanál cukor és annyi víz, h. sűrű kenhető legyen.
Fahéjas ugyanez kakaó nélkül.
Diós töltelék: 3 evőkanál dió, 1 evőkanál cukor.
Jó sütögetést hozzá.
 

 Karácsonyi Stohlen 

 

 Eredeti drezdai Stollen /Mikko
• 500 g mazsola (nagyszemü)
• 100 g Korinthen (kisszemü mazsola)
• 100 g citronat (kandírozott citromhéj)
• 100 g orangeat (kandírozott narancshéj)
• 250 g mandula (meghámozva, felvágva)
• 2 csomag vaníliás cukor
• 6 ek barna rum
• 12 csepp keserümandula-olaj
• 1 kiló liszt (fehér, normális)
• 1 kocka friss élesztö (vagy 2 csomag száraz)
• 400 g puha vaj
• 150 g cukor
• 0,25 l tej
• 2 tojás sárgája
• 150 g olvasztott vaj
• 125 g porcukor
A mazsolákat, a kandírozott, apróra vágott citrom- és narancshéjat, az apróra vágott mandulát, a vaníliás cukrot a rummal és a keserűmandula olajjal összekeverni és egy jól zárható edényben kb. 6 órát állni hagyni, néha megkeverni. A lisztet egy nagy tálba tesszük, a közepében csinálunk egy mélyedést és az élesztőket belemorzsoljuk, megszórjuk egy evőkanál cukorral és ráöntjük a langyosra melegített tejet. Liszttel betakarjuk és kb. egy fél órára kelni hagyjuk betakarva egy kendővel. Ha az élesztő feljött, a kézi mixer tésztadagasztó karjával hozzáadjuk a kockára vágott vajat, a maradék cukrot és a tojás sárgákat. Szépen összedolgozzuk a hozzávalókat, majd kézzel is jól átgyúrjuk a gyúródeszkán. Ha már fényesre összeállt, letakarva egy fél órát (vagy egy kicsit többet) kelesztjük. Egy lisztezett deszkán kinyújtjuk oválisra a tésztát és rátesszük a belevalókat és óvatosan beledolgozzuk a tésztába. Két részre osztjuk, egyenként oválisra nyújtjuk és hosszában először az egyik oldalt a tészta feléig ráhajtjuk, majd erre a másik felét. Ráhelyezzük a sütőpapírral ellátott tepsire és meleg helyen kb. egy háromnegyed órát kelesztjük. A sütőnek alulról a második szintjére tesszük és előmelegített sütőben 175 fokon (forrólevegősön 160 fokon, gázon a második fokozaton) ca. 80 percet sütjük. Ha erősen barnulni kezd a sütés közben, letakarjuk pergamen papírral. Ha készen van, még forrón megkenjük mindenhol a felolvasztott vajjal és sűrűn megszórjuk a porcukorral. A kihűlt Stollent alufóliába betekerjük és 4 hétig pihentetjük hűvös helyen (kamrában), hogy az ízek összeérjenek. Ez a recept, egy drezdai pékmestertől származik.

Én annyit változtattam rajta, hogy csak 15 dkg mazsolát tettem bele, 5 dkg citronatot, és 5 dkg orangeatot, meg a mandula is csak 5 dkg lett. Kicsit soknak tűnt az eredeti reciben a gyümölcs.
Mindent a gépbe tettem a tészta hozzávalóiból és azzal dagasztotta, majd kivettem a tésztát és kelesztőtálba tettem és ott kelt kb. 1 órát.
Csak az volt a gondom vele, hogy kicsit kinyílt sütés közben, és nem lett olyan szép, de ez csak a külsején rontott kicsit. Remélem finom lesz, mert csak karácsonykor szegjük meg. 
 
       

   HAVAS HÁZIKÓ  

Hozzávalók kb 12 szelethez:

50 dkg liszt
2 csapott teáskanál sütőpor
20 dkg+2 evőkanál kristálycukor
20 dkg hideg Ráma
2 dl tejföl
2 üveg(720 ml-es)meggybefőtt
6 dl tejszín
2 zacskó habfixáló
kókuszreszelék
porcukor
díszítőcukor
sütőpapír

A sütőporral elvegyített lisztet 20 dkg cukorral,feldarabolt vajjal és a tejfölellel először robotgéppel összedolgozzuk,majd kézzel jó gyorsan összegyúrjuk.
A tésztát 15 egyforma darabra osztjuk és kb 1 órára hütőbe rakjuk.
Közben a meggybefőttet lecsöpögtetjük,néhány szemet a díszítéshez félreteszünk.
Lisztezett deszkán 5 tésztadarabot egymás után 16x20 cm lappá nyújtjuk.
Minden lap hosszanti oldalára 12-12 szem meggyet rakunk,és feltekerjük a lapot.
A tekercseket sütőpapírral bélelt tepsibe egészen szorossan egymás mellé rakjuk,és finoman összenyomjuk.
Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 30 percig sütjük.
Közben a megmaradt 10 tésztalapot a megadott méretre kinyújtjuk,és ugyanúgy 12-12 szem meggyet rakunk rájuk,és feltekerjük. Az 5 tekercsből összenyomott lapot a tepsiből kivesszük,és rácsra téve hűlni hagyjuk.
A tepsiben a maradék tekercsekből 4,3 és 2 darabot egymás mellé fektetve egyhén összenyomjuk. A megmaradt 1 tekercset is melléjük helyezzük,majd ugyanazon a hőfokon 30 perc alatt megsütjük.
A lapokat a sütőből kivéve hűlni hagyjuk.
Közben a tejszínt kemény habbá verjük. apránként beleszórunk 2 evőkanál cukrot és hozzáadjuk a habfixálót.
A házikó elkészítéséhez a kihűlt lapokat a legnagyobbal kezdve nagyság szerint óvatosan egymásra tornyozzuk. Rétegek közé kevés tejszínt teszünk. A házikót a maradék habbal bevonjuk,majd 1 órára hűtőbe rakjuk.
Végül kókuszreszelékkel és porcukorral megszórjuk vagy szórócukorral vastagon meghintjük.
Tetejére 1 sort meggyet rakunk.

TIPP:

Több nappal,sőt héttel karácsony előtt is el lehet készíteni,mert lefagyasztható.
Nagy dobozban tegyük a mélyhütőbe!
 

Nagyon egyszerű sós süti:

25 dkg liszt25 dkg margarin25 dkg juhtúró1 csom. sütőporízlés szerint só (vigyázzunk, mert a juhtúró eleve sós!), esetleg borsA hozzávalókat jól gyúrjuk össze. Legalább fél napig tegyük hűtőszekrénybe (nekem 2 napig hűsölt). Nyújtás előtt kb. fél órával tegyük ki szobahőmérsékletre. Lisztezett deszkán nyújtsuk, és szaggassuk (karácsonyi), kiszúrókkal. Előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt megsül! Vigyázzunk, nehogy odaégjen, mert akkor keserű lesz. Fémdobozban ha jól eldugjuk magunk és a családunk elől, Karácsonyig kitart  .Én édesen csináltam a hétvégén, sima túróval (az is 25 dkg), és édesítővel (persze cukorral is lehet  

Sós mákosnak hívjuk. 40 dkg liszt40 dkg rétes liszt2 Rama2 dl mák1 csomag sütőpor1 csapott evk. só25-30 dkg reszelt sajt Ezt az egészet összegyúrod, és egy napra a hűtőbe teszed. Aztán kinyújtod, tojással megkened a tetejét, és megszórod szezámmaggal és kisütöd.

 



17:39 - írta Zsuzsi

Túrós batyu Timszától

(most őszintén: létezik olyan ember, aki nem szereti a túrós batyut?!)

Hozzá: 1/2 kg liszt, 2 dkg élesztő, 2 tojássárga, 3 dl tej, 6 dkg margarin, 5 dkg cukor, csipetnyi só, túrótöltelék.

1 dl langyos tejjel, 1/2 dkg cukorral, az élesztővel és 3 kanál liszttel kovászt készítünk. Tojássárgát kikeverjük a cukorral és hozzáöntjük a tejet, amiben a sót feloldottuk. A liszt közepébe mélyedést készítünk, abba öntjük a hozzávalókat a kovásszal együtt. Jól eldolgozzuk, hogy hólyagos legyen, majd hozzáöntjük a langyos margarint. Langyos helyen kelesztjük (lehet, hogy kenyérsütőben ezt a műveletet el lehet végezni, de nekem sajna nincs ) Aztán lisztezett deszkára borítjuk és lazán átgyúrjuk. 1 cm vastagra kinyújtjuk és olyan 8-10 cm-es négyszögekre vágjuk. Közepébe mehet lekvár vagy túrótöltelék. Összecsavarjuk és szorosan egymás mellé tesszük a megzsírozott (én sütőpaprra tettem) tepsibe. Tetejét zsírral megkenjük (én margarinnal kentem ), fél órát kelesztjük és mehet a közepesen forró sütőbe.

Túrótöltelék:
30 dkg túró, 1 kanál tejföl, 1 tojás sárgája és felvert fehérje, 2 kanál cukor, 1 kanál dara, citromhéj és vaníliáscukor, esetleg 5 dkg mazsola. A túrót áttörjük a tojássárgájával, tejöllel, és az ízesítőkkel. Hozzáadjuk a tojás felvert habját és végül a citromot.

Le Lait Art Print



7:23 - írta Zsuzsi

Hát igen, mostanság más tölti ki az életem, szóval receptek csak jól beváltak, kísérletezgetés nem.

Most néhány lopott recipe, amik kipróbálásra várnak a jövőben.

Aranygaluska

  • Fél kiló finomliszt
  • 3 tojás sárgája
  • 6-7 dkg vaj
  • 3 dl tej
  • 2-3 dkg élesztő
  • 5 dkg cukor
  • csipet só

Egy csészébe teszem mondjuk a tej kb. felét, mikroban meglangyosítom. Elkeverek benne 1-2 kiskanál cukrot, és belemorzsolom az élesztőt. Aztán visszateszem a mikroba a legeslegkisebb fokozatra (vigyázat, akinél nincs 10 fokozat, jobb, ha nem kísérletezik, mert megfőzi az élesztőt!) 1 percre. Ezalatt szépen fel is fut. Mikro nélkül is felfut 8-10 perc alatt (szerintem). A vajat is a mikroban olvasztom. A lisztet beleteszem a robotgép táljába, mélyedést csinálok a közepébe, és beleöntök mindent. A felfutott élesztőt, az olvasztott vajat, a tojássárgákat, maradék tejet, cukrot, sót. Ráhajtom a dagasztókart, és otthagyom, hadd dolgozzon. :-) Akár 8-10 percig is dagasztatom így a tésztát. Ha túl keménynek látszik a tészta, még öntök rá egy kis tejet (amit szintén meglangyosítok előtte). Amikor már szépen néz ki a tészta, akkor meglisztezem a tetejét, és letakarom a kockás konyharuhával. :-) Mosogatóba melegvizet engedek, és abba rakom a tálat. Fél óra nálam mindig elég, addigra már kidagad a tálból. Akkor kiveszem, és kézzel picit átgyúrom, kinyújtom úgy egy-másfél cm vastagra. Kiszaggatom kicsi pogácsaszaggatóval, olvasztott vajjal locsolgatom, cukros vajjal szórom, stb. - ahogy szokás.

Szerintem nincs jelentősége, hogy milyen formában sütöd. Én általában kerek kapcsos tortaformában csinálom, úgy 27-28 cm-es átmérőjű. De csináltam már kuglófformában is. A tortaformában egymás tetején három sor fér el  - de én másfélszeres adagot szoktam csinálni, azaz kb. 75 dkg lisztből.  A kelt tésztákat általában 180 fokon sütöm, légkeveréssel elég a 160 fok is. Ha nagyon pirulna a teteje, akkor letakarom egy darab alufóliával.  

 

Nagyon finom almás piskóta

  1.  Közepes nagyságú tepsit nagyon vastagon (2-3 mm) kikenünk vajjal.
  2. Az almákat kettévágjuk, meghámozzuk, magházát kivájjuk, vágott felével felfelé egymás mellé rakjuk a tepsibe.
  3. A magházak helyére 1-1 mokkáskanál fahéjat és kristálycukrot teszünk.
  4. Kb. 20 percre betesszük a 180 fokos sütőbe.
  5. Közben piskótát készítünk: 4 tojás, 20 dkg kristálycukor, 1 vaniliáscukor, 4 evőkanál víz. Kb. 15 percig kutyvásszuk, majd hozzáadunk 1 cs sütőport és 25 dkg lisztet.
  6. Megnézzük, hogy az almában a cukor megolvadt-e és hogy az almák alatt van-e elég vaj.
  7. Az almákra és az almák közé csurgatjuk a piskótamasszát.
  8. Megsütjük.
  9. Közben 1 cs vaniliapudingot 3 ek cukorral, 1/2 l tejjel megfőzünk.
  10. Ha elvált a tészta a tepsi szélétől, sütőpapírra borítjuk.
  11. Almás felére még melegen ráöntjük a pudingot.
  12. Reszelünk rá csokit.

ZABPEHELY TALLEROK

  • 25dkg vaj /margarint hasznaltam/
  • 30 dkg cukor /barna cukrot hasznaltam/
  • 2 tojas
  • 30 dkg zabpehely
  • 15 dkg liszt
  • 1/2 cs. sütöpor
  • 15 dkg mazsola /elhagyhato/
  • csokidarabokat szortam ra,de a fiam szerint elhagyhato,csak kiprobaltam azzal is/

Az egeszet összekavarni,olyan 2 dkg-os gombocokat formalni es sütöpapiron kisütni,szepen kiterül. 200 fokon kb. 15 percig.

Sok vaj meg cukor kell hozza,de tenyleg ennyi kell.

Bundas alma/körte vaniliaszosszal:

  • 4 körtet  hamozz meg es cm-es szeletekre vagj fel
  • 1/2 citrom levet es olyan 1-2 ek. cukrot keverj el es ca. 30 percre tedd bele a gyümölcsöket ill. keverd bele.
  • Ha almat hasznalsz,ez a marinad nem szükseges.

Teszta:

  • 15 dkg lisztet keverj el 1/4 ek. soval,
  • 1 1/2dl almal vagy valamilyen gyümölcslevel
  • adj hozza 2 tojasnak sargajat keverd simara es hagyd 30 percet allni.
  • a kisütes elött kavarj hozza 3 tojasnak a felvert feherjet,martogasd bele a körteket es forro olajban süsd ki.

Vaniliaszosz:

  • 4dl tej
  • 1 vanilarud belseje
  • 1 1/2 ek. cukor
  • 1 ek. kukoricaliszt
  • 1 tojassargaja

Mindent! keverj össze hidegen! es lassu tüzön allando kevergetes közben fözd fel,mig be nem sürüsödik.

Meggyzselé gesztenyekrémmel (8 adag)

1 üveg magozott megybefőtt
1 zacsi vaníliás pudingpor
5 szem szegfűszeg
1 tk fahéj
1-2 ek cukor
25 dkg gesztenyemassza
3-4 ek rum
kb. 1,5 dl tejszín

A befőtt levét leöntjük, lemérjük, vízzel fél literre egészítjük ki. 8 szem meggyet félreteszünk. A befőttléből a fahéjjal, szegfűszeggel és cukorral a szokásos módon pudingot főzünk, még melegen elosztjuk a poharak/kelyhek alján. A gesztenyemasszát ízlés szerint rummal kikeverjük, a habbá vert tejszínt hozzáemelgetjük. A gesztenyekrémet a kihűlt, megdermedt zselére kanalazzuk/nyomjuk. A tetejére tegyünk tejszínrózsákat, csipet fahéjat és a félretett meggyet. Ha nyolc adagot készítünk, kétdecis poharakban mutat jól.

Megjegyzések:
1. A szegfűszeget a meggy beöntése előtt célszerű kiszedni, vagy még a legelején porrá őrölni.
2. Elbír még egyszer ennyi gesztenyekrémet (2 cs. masszából).
3. A gesztenyekrémet célszerű habzsákból nyomni, a pohárban kanállal nehezen igazítható formára, meg összekenjük a poharak oldalát is.
4. Fagyasztott meggyből is készíthető.

Túrós gyümölcslepény

Az eredeti recept nektarinnal volt (talán egy Magyar Konyha-ban???), én főleg almával és szilvával szoktam csinálni. Nagyon egyszerű, még a robotgépet sem kell elővenni hozzá, a tésztát egy villával, vagy hablapáttal simán összel lehet dobni pár perc alatt. Az alaprecept egy gáztepsihez való, a szilikonformába fele adag elég. Meg lehet csinálni kerek formában is, akkor értelemszerűen sugár irányba érdemes rakni az almaszeletkéket, úgy mutatósabb. :-)

25 dkg túrót összekeversz 2 tojással, kb. 10 dkg cukorral, kb. másfél deci tejjel és másfél deci olajjal. Aztán belekeversz 40 dkg lisztet, amiben előzőleg elkevertél egy fél csomag sütőport. Kicsit lágy tészta lesz, de azért nyújtható. Én egyből a sütőpapíron nyújtom ki, és utána teszem bele a tepsibe. Így nem kell vakargatni a gyúródeszkát. :-))

Az almát negyedelem, kivágom a magházat, és ezeket a negyedeket további 4-5 szeletkére vágom, és  ezeket a kis gerezdeket sűrűn belenyomkodom a tésztába. Egészen ütközésig. :-) A tetejére rá lehet kanalazni az alábbi trutyit: egy felvert tojás 1 púp. ek. tejföllel + 1-2 ek. kristály cukorral elkeverve, de nem fontos. Vagy lehet rá szórni durvára vágott diót+kristálycukrot. Frissen a legfinomabb!

Banankenyer

1 3/4 csesze liszt
2/3 csesze cukor
2 kaveskanal sutopor
1/2 kaveskanal sutoszoda
1 csesze villaval osszenyomott erett(tulerett) banan, kb 3 db
1/3 csesze olaj
2 evokanal tej
2 egesz tojas
1/4 csesze aprora vagott dio
csipet szerecsendio
A hozzavalokat mixerrel kb 2 percig keverjuk.
Egy kivajazott kenyer formaban sutjuk (persze lehet akarmiben, muffinnak is).
350 F fok (180 C) elomelegitett sutoben 55-60 percig sutjuk.

Stressed is Desserts Magnet



12:34 - írta Zsuzsi  Narancsos csokis keksz

 

Gyúrt tészta: 175 g liszt, ½ teáskanál, sütőpor, 75 g cukor, 1 tasak vaníliáscukor, 1 tojás, 125 g vaj vagy margarin, 200 g sárgabaracklekvár, 175 g durvára reszelt csokoládé, Díszitéshez: ½ narancs héja, 125 g fehér csokoládé, kevés tortabevonó.

 

A lisztet a sütőporral egy keverőedénybe szitáljuk. A maradék hozzávalókat is hozzáadjuk és egy konyhai robotgéppel dagasztó spirállal fokozatosan jól összedolgozzuk. Két teáskanál segítségével mogyorónyi darabokat halmozunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Az egyes halmok között kb. 5 cm helyet hagyjunk. A tésztahalmokat egy belisztezett villával laposra nyomkodjuk és a tepsit a sütő középső részébe toljuk és 160 fokon sütjük.

A kekszeket a sütöpapírral együtt egy sütőrácson hagyjuk kihűlni. A fehér csokoládét vízfürdöben felolvasztjuk, majd megkenjük vele a kekszeket. Rászórjuk a narancshéjat és hagyjuk megszilárdulni. A sötét tortabevonót felolvasztjuk és csíkokat rajzolunk a kekszekre.