
Az úgy volt, hogy találtam a hűtő aljában néhány szem banánt. Kicsit megbarnultak kívülről, de más bajuk a megfázáson kívül nem lett. Gondoltam, csinálok belőle muffint. Aztán még azt is gondoltam, hogy akkor olyat csinálok, amit a legkisebb is megehet, tehát tej- és tojásmenteset.
Így lett Banános muffin.
4 banánt összetörtem. Tettem hozzá egy pohár natúr és egy pohár meggyes joghurtot. Kristálycukor is ment hozzá, ízlés szerint. És úgy 10 dkg-nyi olvasztott margarin. Az egészhez annyi lisztet tettem, amitől egy sűrű tészta lett a végeredmény, közben persze sütőport is csempésztem hozzá, 2 teáskanálnyit. Sütő, 25 perc, 175 °C.
Fényképezni nem tudok, mert lemerült a gépem, de kb így néz ki, csak laposabban:
Egy puha, nem nagyon megnövős tésztácska.
Babainfó: mivel tej- és tojásmentes, 9 hónapos kortól ajánlom.
Isteni találmány ez a muffin, bele lehet rejteni minden maradékot. Az alábbi konyhamalac muffin a Mikulásról marad ezmegazból készült.
Összetörtem 3 gyanúsan túlérett banánt, ráfacsartam 2 narancs levét. 2 tojást beletörtem. Tettem hozzá kristálycukrot (sacc/kb annyit, hogy jó legyen), fél pohár joghurtot lazításképp, löttyintettem hozzá úgy 1 decinyi olajat, liszt is kellett hozzá, hogy sűrű legyen, közben meg 1 csomag sütőport is csmpésztem a liszthez. Ezt a masszát kiadagoltam a formákba. Végül mindegyik adagba belenyomtam egy egész szaloncukrot. Kókuszossal az igazi, ahogy az szétolvad mégis egy magot képez a kész süti belsejében... az még anyósom megelégedésére is szolgált. Sütőbe be, 22 perc múlva ki.
Már megint muffinosítottam, ebből a receptből nem kuglóf lett, hanem minitortácska, ahogy egyszer egy muffinformán láttam magyarosítva :P
Túrókuglóf
Hozzávalók:
• 25 dkg tehéntúró
• 3 bögre finomliszt
• egy csomag sütőpor
• 1 bögre kristálycukor*
• 2 csomag vaníliás cukor
• 2 tojás
• fél bögre aszalt szilva és aszalt sárgabarack
• kevés rum
• 4 evőkanál tejföl
• egy narancs reszelt héja
• 1/2 bögre margarin (20-25dkg)
Elkészítés:
Az aszalt barackot és az aszalt szilvát vágd fel kisebb darabokra és egy kupaknyi rummal locsold le, majd rövid ideig pihentesd, hogy az ízek elkeveredjenek.
Robotgéppel keverd krémes állagúra a puha margarint a cukorral, a vaníliás cukorral, majd egyenként add hozzá a tojást, mindegyik után robotgéppel átkeverve. Reszeld bele a narancs héját, majd szórd bele a rumba áztatott aszalt gyümölcsöket. Ehhez a művelethez már csak fakanalat használj. Szórd bele a túrót, alaposan dolgozd össze a masszával, majd adagolva add hozzá a sütőporral elkevert lisztet. Lágyítsd a tésztát 4 evőkanál tejföllel.
Egy kuglófformát kenj ki vajjal és liszttel, öntsd bele a masszát. Előmelegített sütőben kb. 45-50 perc alatt elkészül. A formából csak akkor fordítsd ki, amikor a sütemény már kihűlt.
*kevesebb cukor is elég.
Saját kreálmány. Muszáj volt kitalálni valamit, elleptek a mikulásról megmaradt fügehegyek.
Először is kell hozzá egy éles őrlőszerkezet. Ez nálam a botmixerem tartályos része. Felaprította nekem a fügét pürésre, ezzel már lehetett valamit kezdeni.
Ezt össze, jól el, majd előmelegített sütőben 25 perc alatt készre. 7lyukas adag.

Loppantyú Lappától. Mentségemre szolgáljon, hogy ki is próbáltam, a végén megjegyzéseket is teszek :P
A lisztet összekevertem a sütőporral és a szódabikarbónával, ráütöttem a tojást, ráöntöttem az olajat és a tejszínt, sóztam-borsoztam, megszórtam zöldfűszerekkel és az egész masszát készre kavartam. Kiolajozott muffinsütőbe kanalaztam, majd minden muffin közepébe egy negyedrész virslit nyomtam, amit előzőleg mustárral kentem be. Előmelegített, nem forró sütőben húsz perc alatt készre sütöttem.
Darabonként 170 kcal, 4-12-12 g.
Szóval megjegyzem: mehet hozzá leheletnyivel több olaj, mert a végén eléggé szétnyílik, berepedez. Egy ikeás, 7lyukas szilikonyos adag éppen. Sütni úgy 5 perccel tovább érdemes. Tejjel is jó, ha nincs tejszín. Na és egy kis sajt {pláne ha az füstölt} sem tesz vele rosszat. Snidlingem nem volt, legközelebb egy kis felkockázott, esetleg üvegesre párolt vöröshagymát teszek bele. Legközelebb, mondom, mert ez olyan recept, ami gusztusos és kísérlezgetésre termett.

Így néz ki Lappánál
Ma megláttam ezt a receptet, és muffinosítanom kellett azonnal :)
Mézes kókuszos
Hozzávalók: 2 tojás 30 dkg cukor, 3 dl tej, 15 dkg kókuszreszelék, 6 evőkanál méz, 5 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, 60 dkg liszt
A tojást a cukorral jól elkeverjük, lassan hozzáadjuk a tej felét, a kókuszreszeléket, majd folyamatos keveréssel a híg mézet, az olvasztott vajat, a tej másik felét, végül a sütőporral elkevert lisztet. Az egészet jól összedolgozzuk. Vajjal kikent, lisztezett tepsibe öntjük, és lassú tűznél megsütjük. Még melegen felszeleteljük, és olvasztott csokoládéval lecsurgatjuk.
Finom lett. Mondjuk liszt kevesebb kellett bele, úgy 50 dkg, de ez gyakorlat során kitapasztalható.

Kevert tészta, muffinosítva
A muffin ugyi nem más, mint kevert tészta. Ezért minden olyan recept, ahol a hozzávalókat száraz és nedves alkotórészekböl kell összekutyulni, és a tepsibe zuttyintani, alkalmas muffinnak. Az alábbi recept is egy ilyen átirat.
Búvártúrós
Hozzávalók:
Tésztához: 20 dkg cukor, 1 tojás, 1,5 dl étolaj, 2 csomag vaníliás cukor, 35 dkg liszt, 2 evökanál kakaópor, 5 dl kefir, 1 teáskanál szódabikarbóna
Tetejére: 50 dkg túró, 5-6 dkg cukor, pici reszelt citromhéj, 10 dkg mazsola, 2 tojás, 1 csomag vaníliás cukor, 12 dkg vaj.
A tésztához valókat összekeverjük és muffinformába öntjük. A túrót a tojásokkal, vaníliával és az olvasztott vajjal kikeverjük, és a tésztára kis halmokat rakunk belöle. A túró sütés közben belemerül a tésztába, innen kapta a nevét.
Elömelegített sütöben kb. 25 percig 175 fokon sütni. Kb. 20 darab lesz belöle a nagyobb fajtából.
