
Szerintem ez is lesz:
| Pirított csirkemáj burgonyás kelttésztával |
|
Hozzávaló:
1 csomag friss élesztő fél dl tej 20 dkg csirkemáj 10 cm-es póréhagyma 10 dkg szeletelt bacon szalonna só és frissen őrölt bors 1 csokor friss oregánó, vagy 1 kávéskanál szárított oregánó 2 evőkanál méz borecet, ízlés szerint 2 db nagyobb főtt krumpli 5-10 dkg liszt + amennyit a tészta kíván 2 tojás 2 evőkanál olívaolaj + 3-4 dl a lángos kisütéséhez Első lépésként langyos tejjel felfuttatjuk az élesztőt, majd félreteszem a tűzhely mellé. Amíg az felfut, elkészítem a májat. Ehhez apróra vágom a póréhagymát, majd egy serpenyőben kevés olajon megfuttatom apróra vágott szalonnával. Amíg ezek párolódnak, kisebb darabokra vágom a májat. (Minél kisebbre vágom, annál hamarabb elkészül) Ha a szalonna és a hagyma kicsit megpirult, már teszem is hozzá a májat. Enyhén sózom, majd apróra vágott friss oregánóval, némi őrölt borssal és a mézzel ízesítem. Összeforgatás után megcsöpögtetem a borecettel és várom, hogy készre piruljon. Amíg a máj készül, elkészítem a burgonyás lángos tésztáját. A főtt krumplikat a reszelő nagy lukú oldalán lereszelem és egy nagy tálba dobom. (2/3 rész krumpli és 1/3 rész liszt kell a tésztánkhoz.) A krumplihoz és a liszthez ütöm a tojásokat, sózom, olajat öntök bele, végül jöhet a tejben felfutott élesztő, aztán ujjfeltűrés és jöhet a gyúrás. Ha a tészta kicsit lágy, liszttel dúsítjuk. Ha a massza kész, 20 percet pihentetjük. (Ez idő alatt a máj el is készül.) A tészta pihenőidejének lejártával lisztes kézzel a tésztából kis golyókat formálok, majd óvatosan lángos méretűvé nyújtom. Leteszem őket egy belisztezett deszkára, majd a közepükbe halmozok a májraguból. A tésztákat összetekerem-összehajtogatom, majd bő, forró olajban (mindkét oldalukon 3-4 perc alatt) kisütöm. |
Sanszos, hogy ilyen leves (is) lesz karácsonykor:
Borkrémleves
Ez is kipróbálásra érdemes:
| Név: | Narancsos fűszeres csirkemell |
| Kategória: | Húsételek |
| Hozzávalók: | csirkemellfilé A páchoz: 1 citrom leve, 1 narancs leve, 1 kk feketetea, só, gyömbér 1 hagyma (apróra vágva) 1 gerezd fokhagyma (zúzva) 3 ek joghurt só, bors, narancshéj, rozmaring, kevés olaj |
|
|
A páclevet keverjük össze egy tálban, tegyük bele a megmosott húst, 1 órát hagyjuk a lében a hűtőben. Egy serpenyőben kevés olajban megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát, a lecsöpögtetett csirkemellet beletesszük, mindkét oldalát megpirítjuk, a páclevet ráöntük, fűszerezzük, és lassú tűzön lefedve pároljuk, amíg megpuhul (kb 20 perc).
|
Adri meg ilyen finomságokat fog készíteni karácsonyra:
karácsony: fájó szívvel ugyan, de idén is el fogom készíteni ezeket (ámbátor én nem nagyon fogom kóstolgatni, de attól még a többieknek enni kell :D)
előrebocsátom: semmi hagyományosat ne várjatok!
előétel: körözöttes sajttekercs vagy töltött póréhagyma, attól függ, hogy épp milyen kedvem van.
főétel: libamájas-cukkinis csirkemellgolyócskák diós-parmezános bundában majonézes krumplisalátával
desszert: mákos-meggyes amerikai pite és/vagy mákosguba
golyócska: 2 csirkemellfilé finomra darálva, 1 kisebb darab libamáj sütve-összetörve, 1 kisebb cukkini apró kockákra vágva, egy marék durvára tört mandula vagy dió, só, bors, 1 tojás. ezeket összegyúrom, fasírtállagúra. reszelt parmezánt és finomra darált diót vagy mandulát összekeverem, a fasírtból pici max 3 cm átmérőjű golyókat formálok, belehengergetem, és forró olajban kisütöm. salátaleveleken tálalom.
póréhagyma: egy vastag póréhagymát 2 db 15 cm-es darabba vágok, a belső részét (úgy, hgoy 2-3 réteg maradjon körben) kinyomom belőle. vajkrémet sonkával, gombával, olivabogyódarabkákkal, sajttal, fűszerekkel ízlés szerint összekeverek, a póréhagymát betöltöm, folpackban a hűtőbe teszem pár órára. vékony szeleteket sajtos pogácsa vagy sós keksz társaságában tálalok.
tészta: vajas linzer. 2/3-1/3 arányban szétosztva. 2/3 kézzel szétnyomkodva egy magasfalú gyümölcstortaformában (üveg vált be nekem) úgy, hogy a pereméig ki legyen bélelve tésztával.
töltelék: 25 dkg darált mák és 20 dkg cukor 2 dl tejben sűrűre főzve, plusz egy üveg meggy kimagozva. a mákos cuccot értelemszerűen ki kell hűteni, különben fuccs a linzertésztának :) hozzákeverjük a meggyet.
a tésztát megtöltjük a mákos-meggyes masszával, és a megmaradt tésztát a tetejére tesszük (nyújtani is lehet, én morzsolni szoktam). egy felvert tojással megkenjük, sütőbe tesszük. úgy 175-180 fokon kb. 40 perc kell neki. az üveg forma miatt nem forró sütőben kezdem, csak langyosban, együtt melegszenek át, és mikor elsimul a tészta a tetején, ki szoktam venni megszúrkálni.
ha megsült, porcukorral szórom, kihűl és már lehet is enni :)
Főételek
Sütőtök krémleves receptje.:
Hozzávalók: 50dkg sütőtök, 1 húsleveskocka, 1dl tejszin kilónként, 1 marék tisztított pörkölt tökmag, madarasban kapható kimérve!Elkészítés: meghámozod és felkockázod a tököt, egy lábosban a leveskockával felteszed főni, ha megfőtt, gyorsan megy, akkor összeturmixolod, ja néha a főzővizből is kell beletenni, mert egyébként nagyon sűrű lesz. Már csak a tejszínt kell beleönteni és a tálalásnál a tökmagot a tetejére. Vigyázat nagyon laktató, és nagyon eteti magát!!! Jó étvágyat hozzá!
BOROS ÖKÖRUSZÁLY RIOJA ALAVESAI MÓDRA
Hozzávalók: 2 ököruszály, só, őröltbors, 4-5 csapott evőkanál liszt, 4-5 evőkanál olaj, 3 vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 5 dl rioja alavesai vörösbor, kb. 2 liter kész, leszűrt húsleves, 3 sárgarépa, 1 szál póréhagyma, 3 zöldpaprika Az ököruszályt kétujjnyi vastagon földaraboljuk, megsózzuk, megborsozzuk, lisztben megforgatjuk és az olajon körös-körül megpirítjuk. Utánna a húst lecsöpögtetjük, lábasba átszedjük. Visszemaradó zsírjában a megtisztított, fölaprított vöröshagymát és fokhagymát megpirítjuk. A maradék liszttel megszórjuk és kevergetve barnarántást készítünk belőle. A borral meg annyi húslevessel öntjük fel, hogy híg mártás sűrűségű legyen. 1-2 percig forraljuk, majd az ököruszályra szűrjük. A sárgarépát, a póréhagymát meg a zöldpaprikát megtisztítjuk, földaraboljuk és a húshoz keverjük. Fölforraljuk, majd lefedve, kis lángon, kb. 2 óra alatt puhára pároljuk. Időközben többször megkeverjük és mindig egy kevés levessel higítjuk, nehogy túlságosan besűrűsödjék. Megjegyzés: Az ököruszály helyettesíthető marha- vagy vadhússal is, de csináltam már pulykacombból is. Vörösborként bármilyen félszáraz bor megteszi. A húsleves készülhet leveskockából. Köretnek krokettet vagy zsemlegombócot szoktam készíteni. Én kezdő háziasszony vagyok még, de bátran ajánlom ezt a receptet bárkinek. Hasonló jellegű a vadashoz.
Aszaltszilvával, májjal, gombával, sajttal, sonkával töltött pulykamellet csinálok baconba öltöztetve. És ami szilva, máj kimarad, betekerem még baconba, és mellé sütöm. Már két éve ezt csinálom, de az idénre is ezt szavazta meg a család. És ami megmarad -egy egész pulykamellet töltök meg - hideg sültként szoktuk megenni. Dinsztelt káposztával, krumplipürével, rösztivel isteni. Próbáljátok ki, előző nap megtöltöd, és szenteste csak be a sütőbe............. nagyon finom!!!!Én igazából egyben szoktam megsütni. a kép szerint csinálok alul-felül egymással ellentétes irányból 2 db zsebet, besózom fűszerezem, és ebbe teszek bele mindent. a sajtot belülre kell tenni, mert különben kifolyik. elé szoktam tenni a májat, gombát (amit előre meg szoktam dinsztelni), és akkor szaftos lesz. Szóval mindent bele a zsebekbe, majd hústűvel összetűzöd. Ez tényleg olyan buci le, mint egy kenyér. és utána ezt a 2. rajz alapján megfonott bacon-szeletekkel betakarom. sütőbe teszem, fólia alá, amit kb 15 percenként meglocsolok húslével. zsiradék nem kell alá, mert a mellette sülő máj, aszaltszilva, illetve a mellen lévő bacon-ból kisül annyi amennyi kell. Kb. 1-óra után leveheted a fóliát és pirosra sütöd a bacont – jó ropogósra. De ha tekercseket akarsz csinálni, annak az a trükkje, hogy a mellből kb 45 fokos szögben vágsz szeleteket, és akkor kapsz akkorákat amiket meg lehet tölteni klopfolászás nélkül!
Aszaltgyümis pulyka: gyönyörű pulykamellfilét vásrolok/mennyiséget sajna nem tudok .én ezt szemre szoktam Fejenként 2-3 tekercsre valót/ Tervezett sütés előtt 3 nappal a húst felszeletelem - nem kell hajszálvékonyra ,és kiklopfplom. Olajos pácot készítek a következő képpen:-semleges ízű étolaj/annyi,hogy majd teljesen ellepje a hússzeleteket,-1-1 mokkáskanál őrőlt fahéj,szegfűszeg,gyömbér, 2-3 evők. méz , csipetnyi őrölt bors,Kb.1 dl.száraz féhérbor ,ezeket egy jól záródó műanyag dodzban összekeverem , alaposan beleforgatom a husit,hogy mindenhol átjárja a pác,rányomom a doboz tetejét,mehet a hűtőbe.36 óra elteltével egyszer újra alaposan átforgatom az egészet. A 3.napon kerül sor a sütésre. Kiveszem a szeleteket a pácból,/nem kell lecsepegtetni!!! /megsózom őket,szépen kisímítom a vágódeszkára,és minegyiknek a közepére halmozok egy-egy kupac aszalt gyümit.Feltekerem,két végét behajtom/mint a töltött káposztánál/húsvillával megtűzöm,hőálló edényben szépen egymás mellé rendezem a tekercseket,rálocsolom az esetlegesen visszamradt páclevet,alufóliával lefedem ,mehet az előmelegített sűtőbe kb.60 percre Ezen idő letelte után az alufóliát leveszem,a husikat visszatolom a forró sütőbe hogy gyönyörűségesre piruljanak. MENNYEI!!!! Nyugodtan próbáld ki ,mert nagyon finom ! Én óriási sikereket arattam már vele. A sajtmártást a Knorr tasakosból szoktam atasakon lévő leírás szerint készíteni,csak annyit finomítok rajta,hogy beleolvasztok 20dkg. rokfortot. Jó étvágyat!!!
Gesztenyével töltött pulykamell:
850 g p.mell
30 dkg darált s.dagadó
30 dkg gesztenyemassza
2 tojás
5 dkg füstölt szalonna
1 dl tejszín
15 dkg zsír
só,bors
A p.mellből 5 egyforma téglalap alakú szeletet vágunk és
kiklopfoljuk.
Összeturmixoljuk a darálthúst, gesztenyemasszát, tojást, tejszí
nt, sót, borsot.Végül belekeverjük az apró kockára vágott
szalonnát.
Megkenjük a töltelékkel a szeleteket.Feltekerjük és fogvájóval
megtűzzük.
Kizsírozunk egy tepsit és belefektetjük a tekercseket.Kevés
csontlét öntünk alá,lefedjük és sütőben puhára pároljuk.Ha
megpuhult vegyük le a fóliát és pirítsuk meg.
Aszaltszilvamártás:
Aszaltszilvát vízzel felfőzni míg az állaga sűrű lekvárszerű
lesz.
Hústorta (baromfiból a legjobb)
:Egy jénait vékonyan kibélelünk húsos szalonnával úgy, hogy lelógjon a vége a tálról. Ebbe rétegezzük a következőket:- vékony húszeletek, amiket lisztbe, tojásba és füstölt reszelt sajtba forgattunk,- füstölt sajt,- csirke-, pulyka-, stb. mellsonka, párizsi vagy ilyesmi.Az a lényeg, hogy a felvágott, és a hús színe élesen elütő legyen, mert akkor nagyon guszta.Az utolsó sor sajt legyen, erre visszahajtjuk a szalonnát, meg még rakunk rá, ha kell.Sütőbe be, ha megsült, óvatosan kiborítjuk.Krumplipürével és savanyúsággal tálalva szép és finom!
Gesztenyés pulykamell
A pulykamellből a lehető legnagyobb szeletet készítjük, kissé kiklopfoljuk, besózzuk.
Töltelék:
1 kg gesztenye megfőzve, áttörve (mostmár lehet kapni tisztítva fagyasztottat, de most láttam zacsiban is), negyed kg darált sertéshús, 2 zsemle tejbe áztatva, kinyomkodva, 2 tojás, 5 dkg füstölt szalonna elkaparva, só, bors, (vegeta)
Összegyúrjuk, a pulykamellre halmozzuk, összegöngyöljük, összekötözzük, mint a sonkát. Kizsírozott tepsibe tesszük, kevés borral fólia alatt puhára pároljuk, majd pirosra sütjük.
Pisztácia mártás dukál hozzá:
Pisztácia mártás
Világos rántást készítünk, felengedjük húslevessel. Hozzáadunk 1 kk mézet, 1-2 csepp mandulalikőr aromát, 8 dkg apróra vágott pisztáciát, pici só, esetleg tejföl, vagy tejszín.
KARAVÁN KRÉMLEVES
Hozzávalók:
20 dkg füstölt Karaván sajt, 1 fej vöröshagyma, 1 liter erőleves (kockából), 2 dl tejszín, 3-4 dkg liszt, 5 dkg vaj, Knorr Delikát ételízesítő
Az apróra vágott vöröshagymát olvasztott vajon fonnyasztjuk, megszórjuk liszttel. Két percig együtt pirítjuk, majd felengedjük az erőlevessel.
A reszelt Karaván sajtot hozzáadjuk, tejszínnel dúsítjuk, enyhén sózzuk. Lassú tűzön kiforraljuk. Csészékbe szűrjük. Tálaláskor pirított zsemlekockát adunk hozzá
.pulykamellet (csirkemell szárazabb ezért a pulykát jobban szeretem) szeletekre vágok, befűszerezem (szárnyas fűszerekeveréket szoktam használni, én nagyon szeretem a Házi Arany márkájút, olcsó, és nagyon finom. még az illata is, mindig a karácsonyi ünnepi kaja jut eszembe, mikor használom) egy tepsibe rakom a szeleteket, kenek minden szeletre kis mustárt, bőven megrakom kukoricával, megkenem tejföllel, és megszórom sajttal jóóóó bőven, finomabb a füstölt sajt. tejszínnel fel lehet önteni, de anélkül is finom. letakarni fóliával, be a sütőbe, miután a fólia alatt "megfőtt", le lehet venni róla, és tovább sütni, míg szép világos lesz a tetején a sajt.
Hagymás hús:sertés húst (karaj vagy tarja a legjobb) vékony szeletekre, befűszerezni, borsos lisztbe meghempergetem (legutóbb vettem hagymás rostélyos fűszert, úgyhogy nem is kellett más fűszer, és elég borsos volt, így sima lisztbe hempergettem) tepsibe rakom, jó sok (de tényleg bőven) vöröshagymát felvágok vékony karikákra, vagy csíkokra, ezt is meghempergetem kicsit a lisztbe, és rápakolom a húsra, fólia rá, mehet a sütőbe. mikor már puha a hús, levenni a fóliát, és pirítani kicsit. én nem raktam alá, de anyós aztmondta finomabb, kicsit levesebb lesz, ha a hús alá a tepsi aljára vékony szelet bacon, vagy kolozsvári szalonnát terítesz! nagyon fini mindkettő, krumplipürével, vagy gombás rizsával
házi szaloncukor a karácsonyfára az alábbi recept alapján. Hozzávalók: 1 kg (barna)cukor, 3 dl víz, ízesítő anyagok: darált dió, kakaó, mogyoró, marcipánmassza, kókusz, citrom. Bevonáshoz: csokoládés tortabevonó. A cukrot a vízzel főzzük addig, amíg szálasodni nem kezd. Vékony drótból hajlítsunk gyűrűt, mártsuk bele a masszába, és próbáljunk meg buborékot fújni úgy, mintha szappanbuborékot fújnánk. Ha ez sikerül, akkor már megfelelő a cukor állaga. A masszát öntsük vízzel kiöblített porcelántálba, öntsünk a tetejére is egy kis vizet, és tegyük hideg helyre. Amikor már nem meleg, akkor fakanállal keverjük addig, amíg hófehér pép nem lesz belőle. A pépet osszuk annyifelé, ahányféle cukrot szeretnénk készíteni. Keverjük hozzá az ízesítőket. Ezután egy kicsit langyosítsuk meg, hogy jól kenhető legyen, és hideg tálcán simítsuk el 1,5-2 cm vastagságban. Amikor megdermedt a cukor és már vágható, akkor vizes késsel vágjuk kis téglalap vagy kocka formákra. Ha szeretjük, vonjuk be csokoládéval. Selyempapírt és színes csomagolókat vágjunk méretre, rojtozzuk be szélét, és csomagoljuk be a cukorkákat
Fahéjas, narancsos ostyatészta: gofri
2 csésze liszt, 1 teáskanál fahéj, 2 tojás (külön a fehérje és a sárgája), 3/4 csésze tej, 1/2 csésze víz, 2 evőkanál narancslé (én frissen facsartam...), 90g olvasztott vaj, 1/4 csésze cukor ( 1 csésze kb. 2,5 dl)
Egy nagyobb tálban összekeverjük a lisztet, a tojássárgákat, a narancslevet, a fajéhat, a vizet, a tejet és a vajat. A tojásfehérjét egy másik tálban felverjük, hozzáforgatjuk a cukrot és ezt belekeverük a tésztába. Előmelegített goffrisütőben aranybarnára sütjük.
NARANCSOS-CSOKIS KEKSZEK Gyúrj össze 220 g lisztet, 125g margarint, 30 g kakaóport, 125 g cukrot, 1 csipet sót, 1 tojássárgáját, kevés vaníliaaromát és 1 narancs reszelt héját. Ha kell, kevés tejet adj hozzá, hogy jól összeálljon.Formázd kb 4 cm átmérőjű rúddá, tedd hideg helyre, majd fél óra elteltével vedd ki, és vágd 0,5 cm vastag szeletekre.Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tedd egymás mellé őket (kb 2 cm messzire, mert kicsit megnőnek) és előmelegített, forró (200 °C) sütőben 10 perc alatt süsd meg.
CITROMOS-DIÓS KEKSZEK Gyúrj össze 150 g lisztet, 125g margarint, 100 g pirított, darált diót, 125 g cukrot, 1 csipet sót, 1 tojássárgáját, kevés rumaromát és 1 citrom reszelt héját. Ha kell, kevés tejet adj hozzá, hogy jól összeálljon.Formázd kb 4 cm átmérőjű rúddá, tedd hideg helyre, majd fél óra elteltével vedd ki, és vágd 0,5 cm vastag szeletekre.Egy sütőpapírral bélelt tepsibe tedd egymás mellé őket (kb 2 cm messzire, mert kicsit megnőnek) és előmelegített, forró (200 °C) sütőben 10 perc alatt süsd meg.
KINYOMÓS KEKSZEKGyúrj össze 250 g lisztet, 125g margarint, 125 g cukrot, 1 csipet sót, 1 tojássárgáját. Ha kell, kevés tejet adj hozzá, hogy jól összeálljon.Egy kizsírozott tepsibe tedd egymás mellé őket (kb 2 cm messzire, mert kicsit megnőnek) és előmelegített, forró (200 °C) sütőben 10 perc alatt süsd meg.
mézecskalácstálról. unokahugim csinált ilyet tavaly, méghozzá úgy, hogy közepes méretű fém keverőtálat fejre fordított, és a domború fenekére (nem a sajátjára, hanem a fémtálra ) ráborította a kinyújtott mézecskalácstésztá, és így sütötte meg. előtte vajazta-lisztezte a tálat. sütés után kész volt a gyönyörű formás mézecskalács tál. csak egy ötlet
A legegyszerűbb mézeskalácsrecept fél kiló liszt, 3 teáskanal fahéj, ízlés szerint gyömbér, 1 teáskanál szegfüszeg, 2 teáskanál szódabikarbóna, 20 deka margarin, 20 deka cukor, 5 evőkanál méz, 1/8-ad liter víz. Jól összegyúrni és 8-10 percig sütni közepes lángon. Ha a mézeskalács kemény lett, rakd egy dobozba pár gerezd almával; egy éjszaka alatt kiszívják a nedvességet és megpuhulnak. Vigyázz, hogy az alma ne érjen a sütihez, mert az szétázik!]
Kandírozott narancshéj (batkamanó vastag héjú narancsot meg kell hámozni és a héját, fehérrel együtt egy centis csíkokra vágni. lábasba rakni az egészet, vizet ráönteni, és három napig naponta 2x cserélni rajta a vizet, ez idő alatt kiázik belőle a keserű íz. negyedik nap leszűrni, és a narancshéjjal megegyező mennyiségű cukrot adni hozzá, és felönteni annyi vízzel, hogy épphogy ellepje. majd 10 percig főzni kell. ezt három napon keresztül megismételjük (tigrisske: gondolom a 10 percig főzést), harmadik napon miután 10 percig főzted, hagyni kell picit kihűlni, leszűröd, ha igazán szereted cukorban még egyszer megforgatod (én fahéjas cukorban szoktam, mert úgy igazán finom) szétteríted zsírpapíros rácson, és hagyod megszáradni. ez kb 1 nap.
Borzas puszedli
Hozzávalók kb 42 darabhoz:12-13 dkg cukrozott, szárított citromhéj2 tojás20 dkg porcukor1 tk fahéj1 tk mézeskalács fűszerkeverék csipetnyi só1 citrom reszelt héja22-23 dkg darált mandula5 dkg darált mogyorókéshegynyi sütőporkb. 42 db kerek sütőostya kb. 5 cm átmérőjű (ezt, honnan veszem, még nem tudom)7-8 dkg szálasra vágott mandula10 dkg fehér csoki10 dkg ét tortabevonóElkészítés:a cukrozott, szárított citromhéjat finomra felaprítjuk. a tojásokat a porcukorral, fahéjjal, mézeskalács fűszerkeverékkel és a felaprított szárított citromhéjjal krémesre kikeverjük. hozzáadjuk a sütőporral elvegyített darált mandulát és mogyorót, majd a frissen reszelt citromhéjat. Kb 30 percre hideg helyre (hűtőbe) tesszük. a kerek ostyalapokat két tepsiben elosztjuk. a hideg masszából két teáskanál segítségével minden ostyalapra halmot rakunk. a halmokat kissé lelapítjuk, és manduladarabkákkal sűrűn megtűzdeljük, mintha tüskés sündisznókat mintáznánk.a borzas puszedliket előmelegített sütőben, 150 fokon (gázsütő 1-es fokozat) tepsinként 25 percig sütjük, majd a kikapcsolt sütőben még kb. 5 percig szárítjuk, végül rácsra szedve teljesen kihűtjük.a fehér csokit és az ét csokit durvára daraboljuk, és két tálkában forró vízfürdőben megolvasztjuk. a sünik felét a fehérmázzal, a többit a sötét mázzal bevonjuk rácsra téve száradni hagyjuk.(Forrás: 2002 Tina extra karácsony)
csilis-narancsos habcsókok.
Hozzávalók:1 narancs reszelt héja,2 tojásfehérje,120 gr.porcukor,1 késhegynyi őrölt csili.A disztéshez darabolt mandula.A mandulát szárazon megpiritjuk.A tojásfehérjét robottal félkeményre verjük,apránként hozzáadjuk a cukrot.Aztán jöhet a narihéj és a csili.Két evőkanállal hosszúkás halmokat képezünk a papirral kibélelt tepsin.Megszórjuk a mandulával.Elúmelegitett sütőben gáz 1-2 fokozat,légkeverés 120 fok kb 60 percig sütjük.Én nem piritgattam meg a mandulát,minek ennyi idő alatt megpirul a sütőben is.A másik,hogy nagyon folyós lett a masszám,szerintem a porcukortól.Már többször észrevettem,hogyha betartom a recepteket,és porcukorral csinálom a habcsókot nem lesz kőkemény.
Likőrös cukorkák
Finomra tört cukorporból tegyünk egy lapos edénybe vagy tepsibe kétujjnyi vastag réteget, és soronként ujjunk hegyével készítsünk bele sorban egyenlő kis mélyedéseket, aztán ezeket a mélyedéseket öntsük tele likőrrel vagy konyakkal. E körül megjegecesedik a cukor egy idő múlva. Ha mindet beitta volna, újból öntögessük tele a kis gödröket, és ekkor az egész tetejére hintsünk legalább egy ujjnyi vastag cukorréteget, hogy a teteje is, illetve körbe jegecezést kapjon, mintegy kemény burkot képezzen. Mikor ez már megtörtént, kis idő múlva szedjük ki a cukorporból a megkeményedett golyókat és csokoládémázban megforgatva, vékonyan megvajazott tálra
Krémszaloncukor
25 dkg cukor, 10 dkg vaj, 4 dl tej, 2 kávéskanál kakaó-, dió- vagy rumeszencia. A megadott anyagokat 1,5 literes zománcozott lábasban a tűzön állandóan keverve forraljuk, addig, amíg a lábas alja keverés közben jól látható. Hideg tálban még tovább keverjük, amíg alakíthatóvá válik, azután lapos tálon elrendezzük.
Szaloncukor
Egy tiszta, ép zománcú lábasba tegyünk fél kiló cukrot és hozzá 10 evőkanál vizet. Tegyük a tűzhelyre és folytonos kavarás mellett attól fogva, mikor felforr, főzzük 7-8 percig. Ez alatt készítsünk elő egy márványlapot, vagy ha az nincs, egy nagy porcelántortalapot; aztán 1-2 mélytányért, egy gömbölyűaljú poharat, egy kanalat, 1-2 asztali kést és a gyümölcsesszenciákat, citrom- vagy narancslevet, vagy feloldott citromsavat, vagy rumesszenciát, szóval, amivel ízesíteni akarjuk a szaloncukrot. Mikor 6-7 percig főtt a cukor, akkor tegyük meg vele a következő próbát: tegyünk a tányérba egy kanállal a fővő cukorból, és a pohár aljával dörzsöljük. Ha fehéredik, sűrűsödik a dörzsölés után, akkor azonnal vegyük le a tűzről, és kanalanként tegyük a tányérba, a pohárral folyton dörzsölve. Mikor már kissé sűrűsödik, kavarjuk bele tetszés szerint az ízesítőket. Ekkor gyorsan tegyük a márványlapra, és ott is gyorsan dörzsöljük tovább, ameddig olyan sűrű tömeggé válik, hogy késsel vagy kézzel ujjnyi vastag négyzetformára alakíthatjuk. Ha kihűlt, azonnal vágjuk fel szaloncukor nagyságú négyszögdarabokra. Csomagoljuk be előbb puha viaszos papírba, aztán színes hártyapapírba, mint ahogy szokás. A gyümölcs-esszenciákat szükség esetén helyettesíthetjük 2-3 kávéskanálnyi lekvárral is.
"Borzaska: 125g mandula pálcikákra vágva, egy csomag világos vagy sötét torta-bevonó csoki. Elkészítés: Egy teflon serpenyoben a mandulát enyhén megpirítjuk. A tortabevonót elkészítjük, majd ráöntjük a mandulákra és elkeverjük. Egy kanállal gyorsan a praliné formákba rakjuk. Gyorsan kell dolgozni, mert a massza kemény lesz, akkor újra meg kell melegíteni" (mariaanna)
Csokigolyó gyerekeknek
Fakanál
2004.12.10
Hozzávalók:• 22,5 dkg piskóta
• 10 dkg étcsokoládé
• 7,5 dkg margarin
2 evőkanál tortadara
2 evőkanál kakaó
2 evőkanál porcukor
Elkészítése:A piskótát szétmorzsoljuk, majd robotgéppel simára dolgozzuk. A csokoládét apróra tördeljük, és vízgőzben megolvasztjuk. Mély tálban a piskótát az olvasztott csokival és a margarinnal simára keverjük. A masszából 30 kis golyót formálunk. 10 golyót szórócsokoládéba, 10-et kakaóba, 10-et pedig porcukorba forgatunk. Tálalásig hűtőben tartjuk.
VariációMég finomabb lesz, ha gyömbéres piskótát használunk. A margarint narancslekvárral is helyettesíthetjük, a narancshéjdarabokat turmixoljuk vagy nagyon finomra vágjuk. Ha felnőtteknek készítjük, 1 evőkanál rumot is adhatunk a piskótához.Kávés pralinék
Hozzávalók kb. 30 darabhoz:1,5 dl tejszín20 dkg étcsokoládé tortabevonó1 teáskanál instant kávé3 evőkanál porcukor2 evőkanál kakaópor a szóráshozkb. 30 db csokoládé kávészemElkészítés: A tejszínt felforraljuk, beletördeljük a csokoládét, és felolvasztjuk benne. Hozzáadjuk a porkávét és porcukrot. A krémet a hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. A krémet a kézi robotgép keverőspiráljával habosra verjük, és csillagcsőrös habzsákba töltjük. A krémet a kis pralinéformákba töltjük, megszórjuk kakaóporral, és egy szem csokoládékávéval díszítjük. Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 2 óra múlva
1 darab: 68 kcal
Konyakos praliné
Hozzávalók 25 darabhoz:10 dkg fehér csokoládés tortabevonó,50 darab praliné- vagy minyonpapírA töltelékhez:1,5 dl tejszín,2 teáskanál instant kávé,4 cl konyak,20 dkg tej tortabevonó,2 deka fehér csokoládés tortabevonó
Elkészítése: Két darab süti alátétet fogjunk össze, egy ecsettel kenjük meg az olvasztott tortabevonóval, ha kihűlt, még egyszer ismételjük meg a műveletet. Hagyjuk megkeményedni, majd szedjük le róla a papírt. A töltelékhez főzzük fel a tejszínt, vegyük le a tűzhelyről, keverjük bele a kávét. Adjuk hozzá a konyakot és a felolvasztott tortabevonót. A konyhai robotgép kézi mixerével keverjük meg. Hagyjuk kihűlni, majd a robotgéppel verjük fel. A masszát töltsük habzsákba, majd nyomjuk a csokira. A fehér tortabevonóval egész vékony csíkokat húzzunk a pralinéra.
Pralinék:
"Eszpresszó praliné: 100g fekete csoki, 100g Mocca-tejcsoki, 3 evokanál tejszín, 3 evokanál Nescafé Espresso. Úgy készítjük, mint a trüffelt. A golyókat csokireszelékbe forgatjuk." (mariaanna)
"Csoki és méz praliné: 200g fehércsoki, 5 evokanál tejszín, 1 evokanál méz. Szintén úgy készül, mint a trüffel, a golyókat durvára vágott dióba vagy mogyoróba forgatjuk." (mariaanna)"Nagyon mutatós pralinét készíthetünk, ha a csokimasszából egy rudat sodrunk amit vékonyra sodort marcipánba tekerünk. A marcipán lehet zöldre színezett. 30 percre a hutobe tesszük, majd kb. 1. 5cm vastag egyenes vagy srég darabokra vágjuk. A golyókat díszíthetjük még kicsi, készen vett marcipán virágokkal, színes, vagy ezüst tortára való gyöngyökkel. Csillag alakú dobozban, vegyesen csomagolva mutatnak a legjobban." (mariaanna)
Variációk trüffel-re:
"Vajas trüffel mandulával: Elkészítés:30perc és a hutés 1 óra.
Hozzávalók 4 személyre:
250g étcsoki
125g vaj
125g porcukor
1 evokanál instant kávé
125g felaprított mandula
Elkészítés:
1 A csokoládét törjük össze, vagy vágjuk kis darabokra. Tegyük tálba és mikróba alacsony fokozaton felolvasztjuk.
2 A vajat habosra keverjük, majd hozzáadjuk az átszitált porcukrot, kávét és a csokoládét. Az egészet finom krémmé keverjük.
A krémet 1 cm vastagon fóliára kenjük és kihutjük.
Hüvelykujj vastagságú csíkokra vágjuk és huvös helyen hengeresre sodorjuk és mandulába beleforgatjuk.
Nagyon elegáns lesz, ha celofánba csomagolod és kis masnikkal kötözöd meg." (Beayutiful)
"Tejszínes trüffel: 100g sötét csoki, 100g krém csoki, 4 evokanál tejszín, 2 evokanál konyak.
Elkészítés: A csokikat darabokra törjük, beletesszük a tejszínt és a konyakot. Vízgoz felett megolvasztjuk, jól elkeverjük. Majd szobahomérsékleture hutjük, hogy jól formázható legyen. Kézzel vagy két kiskanál segítségével formázzuk. A kéznek hidegnek kell lenni, de száraznak. A golyókat kakaóporba forgatjuk." (mariaanna)
"Trüffel házilag: 1, 5 dl tejszínt felforralunk egy csomag vaníliás cukorral(eredetileg:1 rúd vaníliával, de így is jó, az pedig nagyon megdrágítja), kicsit hagyjuk hulni. Közben 20 dkg csokoládét goz fölött felolvasztunk, belekeverünk 3 dkg vajat vagy margarint, 2 evokanál (saját készítésu, kevés alkoholt tartalmazó ))) tojáslikort (konyak, whisky, más likor is jó meg beleszurjük a tejszínt. 1 napra a hutobe tesszük dermedni,
majd golyókat formálunk belole (kanál segítségével), reszelt csokoládéba (darált mogyoróba, kókuszreszelékbe, stb.) forgatjuk, mignonpapírba tesszük, és vissza a hutobe. . . . ( kb. 20 db lesz belole) Ezt is el kell dugni, olyan finom!" (bve)"Parti ét-tortabevonót goz felett felolvasztunk, és amikor már folyékony, beleöntünk 1 zacskó ízesített müzlit, természetesen natúr müzli is lehet. Gyorsan összekeverjük, és kanállal mignon-papirra halmokat teszünk. amíg még ragad dúsan megszórjuk kókuszreszelékkel.
Igazi ropogós nassolni való!" (Bruxelles)
Mozart golyó
20 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 20 dkg reszelt étcsokoládé, vagy 2 ek kakaópor, 1 ek baracklekvár, 2 ek rum, 1 tojásfehérje, kristálycukor vagy csokoládé dara, meggybefőtt, vagy rumos meggyA diót, a cukrot, a csokoládét, a lekvárt, a rumot és a tojásfehérjét alaposan összedolgozzuk. (én gyúrni szoktam) Vizes kézzel diónyi gombócokat formálunk belőle, mindegyik közepébe egy-egy szem meggyet igazítunk, kristálycukorba, vagy csokoládé darába hempergetjük, mignonpapírba helyezve levegős helyen szikkadni hagyjuk. Előre el lehet készíteni, jót tesz neki, ha áll! Én dupla mennyiségből csinálom, mert annyira fogy. . .
Marcipán bonbon
50 dkg nyers marcipán
10 dkg pocukor
2 cl cseresznye pálinka
A porcukrot deszkára halmozzuk és hozzá adjuk a darabokra vágott marcipánt és az alkoholt. Sima masszává gyúrjuk. A maszát négyszögletes többé dolgozzuk. 10-12 mm vastagságura gyúrjuk. 20*35 mm-es négyszögeket vágunk belőle. A darabokat egymástől kissé távolabra húzva oldalukon is száradni hagyjuk. A kis négyszögeket csokoládéval bevonjuk.Na, ezt én úgy csináltam: vettem 2-szeres szamos marcipánt, ahoz gyúrtam egy kevés olvasztott étcsokit, majd négyszögeket kivágtam belőle, kicsit vártam, és étcsokiba mártottam, diszítésként pedig piíritott mandula forgácsot használtam....ezt is imádták.... barátom nem szereti a marcipánt, és simán evett belőle 3-at mikor megmondtam h marcipánból van......tényleg nagyon fini csokis lett .
Kávés pralinék
Hozzávalók kb. 30 darabhoz:1,5 dl tejszín20 dkg étcsokoládé tortabevonó1 teáskanál instant kávé3 evőkanál porcukor2 evőkanál kakaópor a szóráshozkb. 30 db csokoládé kávészem Elkészítés: A tejszínt felforraljuk, beletördeljük a csokoládét, és felolvasztjuk benne. Hozzáadjuk a porkávét és porcukrot. A krémet a hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. A krémet a kézi robotgép keverőspiráljával habosra verjük, és csillagcsőrös habzsákba töltjük. A krémet a kis pralinéformákba töltjük, megszórjuk kakaóporral, és egy szem csokoládékávéval díszítjük. Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 2 óra múlva
1 darab: 68 kcal "
Töltött datolya: 200g datolya, 80g marcipán, 1 evokanál rum, vagy egy fél fiola rum-aroma, zöld színu ételfesték, kevés porcukor a formázáshoz.
Elkészítése: A datolyákat hosszában kettévágjuk és kivesszük a magját. A marcipánt puhára gyúrjuk és a közepébe egy mélyedést nyomunk. A rumot, vagy az aromát, illetve a festéket belecsepegtetjük és összedolgozzuk. A deszkát meghintjük a porcukorral és a marcipánból két vékony rudat sodrunk, az egyik lehet fehér, a másik zöld. A két rudat spirál alakban összesodorjuk, kb. 4 cm hosszú darabokra vágjuk és megtöltjük vele a datolyát. Mutatós és finom." (mariaanna)
Diós
Hozzávalók:
A tésztához: 10 dkg félédes csokoládé, 10 dkg dióbél, 12,5 dkg cukor, 10 dkg puha vaj, 10 dkg liszt, 6 tojássárgája, 6 tojásfehérje, 1 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál kakaópor. A mázhoz: 20 dkg csokoládé bevonómassza, díszítéshez: kandírozott cseresznye, zöld pisztácia, dióbél vagy csokoládéreszelék. A csokoládét kis darabokra törjük, és kislábosban, forró vízfürdőben felolvasztjuk, majd hagyjuk kihűlni. A dióbelet durvára aprítjuk. A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojássárgáját, és az egészet jól elkeverjük. Ezután hozzáadjuk a felolvasztott csokoládét és a durvára vágott diót. A lisztet összekeverjük a kakaóporral, és a krémhez adjuk. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan a tésztába keverjük. Az egész masszát simára dolgozzuk. A sütőt elő kell melegíteni 180 °C-ra (gázsütőben 3-as fokozat), a tésztát egy 20-szor 30-as sütőlemezre kenjük, amit kizsíroztunk, vagy kibéleltünk sütőpapírral, és kb. 45 percig sütjük. Ha megsült a tészta, kiborítjuk, és hagyjuk kihűlni. A süteményt bevonjuk a felolvasztott tortabevonóval, és feldíszítjük tetszés szerint. A tésztát kockára vágva tálaljuk. A brownie-kat jól záródó dobozban tároljuk, illetve csomagoljuk be alufóliába, mert egyébként könnyen kiszáradnak.
Csokidarabos keksz
Kell hozzá egy 2 és fél decis bögre (méréshez)25 dkg vaj (puha, de nem olvasztott)
háromnegyed bögre fehér cukor
háromnegyed bögre lágy barna cukor
1 teáskanál vanília aroma
2 nagy tojás
2 + negyed bögre finomliszt
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál só
2 bögre apróra vágott ?Katica? ÉT tortabevonó (Kb. 3 tábla)
1 bögre apróra vágott (nem darált) dióEbben a sorrendben összekeverni nagyon sűrű massza lesz. Kiskanállal kupacokat rakni egymástól elég messze 11-12 percig sütni 190 oC-on
Estike csokoládékrémmel
Hozzávalók:
15 dkg darált mandula vagy dió, 15 dkg cukor, 1,2 dl tejszín, 1 evokanál cappuccinópor (azonnal oldódó , 5 dkg étcsoki, 5 dkg tejcsoki, 2 tojásfehérje, 1 teáskanál citromlé, 1 csomag vaníliás cukor, porcukor és kakaó.
Elkészítés:
A cappuccinóport a megforrósított tejszínben feloldjuk, majd beletördeljük a kétféle csokit és állandó keverés mellett felolvasztjuk. Egy éjszakán át hideg helyen tartjuk. A tojásfehérjét a citromlével kemény habbá verjük. Belekeverjük a cukrot és a vaníliás cukrot, majd a darált mandulát vagy diót is. A tésztát szélesebb szájú nyomózsákba töltjük, és sütopapírral bélelt tepsibe 60 db, kb. 2,5 cm átméroju halmot nyomunk. Kb. 3 óra hosszat száradni hagyjuk.
Elomelegített sütoben 150 fokon 40 percig sütjük, majd kikapcsolt sütoben 10 percig pihentetjük. A hideg csokikrémet habosra keverjük és megkenjük vele az estikéket, majd összeragasztjuk oket kettesével. Végül kakaóval vagy porcukorral meghintjük
Fahéjas csokikockák
Hozzávalók kb. 20 darabhoz:20 dkg étcsokoládé16 dkg liszt3 dkg kakaó20 dkg vaj4 tojás25 dkg cukor1 teáskanál őrölt fahéj Előkészítés: A csokoládét kisebb darabokra tördeljük. A lisztet összekeverjük a kakaóval. Kibélelünk sütőpapírral egy kb. 20x30 cm nagyságú tepsit.Elkészítés: Vízfürdőbe állítjuk a csokoládét és belekeverjük a vajat. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A tojásokat a cukorral és a fahéjjal habosra keverjük. A csokoládés masszába dolgozzuk. Hozzáadjuk a lisztes keveréket is, és a formába simítjuk. A sütőben kb. 30 percig sütjük, amíg a teteje ropogós lesz, de a belseje még puha. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kockákra vágjuk.
Illatos golyók
Hozzávalók kb. 30 darabhoz:3-3 dkg cukrozott narancs- és citromhéj (oranzsát, citronát) 2 tojás12,5 dkg vaj+a tepsihez10 dkg cukor2 csomag vaníliás cukor1 evőkanál méz2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék19 dkg liszt5 dkg vágott mandula Előkészítés: A cukrozott narancs- és citromhéjat apróra vágjuk. A tojásokat kettéválasztjuk. Elkészítés: A tojássárgákat a vajjal, a cukoral, a vaníliás cukorral, a mézzel és egy csipet sóval habosra keverjük. Beledolgozzuk a mézeskalács fűszerkeveréket, a cukrozott narancs- és citromhéjat, a lisztet, a sütőport, és alaposan összedolgozzuk. A tésztát 2 órára betesszük a hűtőbe. Kivajazunk egy sütőtepsit. A tésztából kb. 2 cm átmérőjű golyókat formázunk, először megforgatjuk a kissé felvert tojásfehérjében, majd a mandulában. A tepsire rakosgatjuk, és kb. 1 órára hidegre tesszük. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. A golyókat kb. 20 percig sütjük. Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 4 óra múlva
1 darab: 96 kcal
Narancsos mandula forgács15 dkg hosszúkásra vágott mandula
3dkg cukor szirup
2 dkg porcukor
5 dkg kis kockákra vágott cukrozott narancshéj
12 dkg tejcsokoládé bevonó (de leeht felét éttel csinálni)
A mandulát összekeverjük a cukorsziruppal,tepsibe terítjük, és megszórjuk porcukorral. 180-200 C-ra előmelegített sütőben töbszöri forgatással barnára pörköljük.25 C-ra lehűtjük és összekeverjük az apró kockákra vágott cukrozott naranccsal. Adagonként a csokoládé bevonóba keverjük,majd sütőpapírra vagy papír alátétekbe kis halmokat rakunk belőle. Finom változatként előre elkészített csokoládé tálkékba is tölthetjük.Na, én ezt úgy csinálom h a mandula forgácsot megpirítom sütőben, aztán a felolvasztott étcsokiba keverem, kis kupacokat csinálok egy tálcára, és egvárom míg kihül....(tehát nálam fele ét csokis, fele tejcsokis.....és mindenki nagyon szereti...
.RÉSZEGES JEROMOS (A VILÁG LEGJOBB SÜTIJE!!!)
Hozzávalók:
A tésztához: 15 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 evőkanál holland kakaópor, 4 tojás, 1 kávéskanál sütőpor, 12 dkg apróra vágott dió, 5 evőkanál liszt.
Az első krémhez: 30 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 1 dl rum, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl baracklekvár.
A második krémhez: 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1 csomag főzés nélkül készíthető csokoládés pudingpor, 2 evőkanál holland kakaópor, 1 dl tej.
A tetejére: ét tortabevonó csokoládé.
A tészta készítése: A vajat habosra keverjük a porcukorral és a tojások sárgájával (célszerű géppel!), az így kapott keverékhez hozzáadjuk a kakaóport, a sütőporos lisztet és a diót. Végül beleforgatjuk a tojások keményre vert habját. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük.
A kihűlt tésztát megkenjük a baracklekvárral.
Összekeverjük az első krémhez való darált diót, porcukrot, vaníliás cukrot és rumot. A diós krémet a lekvárral megkent tésztára terítjük, és jól rányomkodjuk.
A második krémhez a vajat habosra keverjük a porcukorral. A pudingport és a kakaóport jól kikeverjük a tejjel. A pudingos krémet apránként a vajkrémbe keverjük. Ezt a második krémet a diós réteg tetejére simítjuk.
A sütemény tetejét olvasztott tortabevonó csokoládéval vonjuk be.
Hólabda
Hozzávalók:
Tésztához: 40 dkg cukor
8 tojás
8 kanál forró víz
25 dkg liszt
1 sütőpor
2 kanál kakaó Krémhez:
12,5 dkg vaj
12,5 dkg cukor
rum
3 dl tej
1 cs. vanília
3 evőkanál grízes liszt
Tészta: A cukrot, toj.sárgáját a vízzel jól kikeverjük.
Hozzáadjuk a lisztet (amit már összekevertünk a
sütőporral), kakaót és a legvégén a toj.fehérjét. Ezt
egyben kisütjük egy nagy tepsiben, hogy ne legyen magas
a tészta. Ha kihűlt kiszaggatjuk kis kerek formákkal a
tésztát, kettévágjuk és megkenjük a krémmel majd az
kókuszreszelékbe forgatjuk. Krém: A cukrot a vajjal és a
rummal jól elkeverjük. A tejből, vaníliából és a
lisztből kemény krémet főzünk. Ha ez kihűlt, elkeverjük
a simára vajjal, majd a fent említett módon. Helyes kis
hólabdákat kapunk. Jó étvágyat!
MÉZES KÓKUSZCSÓK
30 dkg mézet 8 dkg cukorral felfőzünk, kihűlés után 1/2 csomag vaníliáscukrot, 20 dkg reszelt kókuszt, 2 tojást, 25 dkg liszttel kevert 1/2 csomag sütőport összegyúrunk vele és szükség szerint kevés mézzel lágy, formálható tésztává alakítjuk, melyből diónyi halmocskákat rakunk vajazott tepsibe. A csókok hegyébe kevés reszelt kókuszt szórunk. Szép világossárgára sütjük. Pár napi állás után kitűnő.Én nem szoktam megszórni semmivel. Mikor megsül, még nagyon lágy, de úgy jó, és tényleg nem szabad sötétre sütni
.Fondant-tömeg
28 deka cukrot 1 deci vízzel a golyópróbáig megfőzünk és kőlapra öntjük. Ha a cukor kissé kihűlt, főzőkanállal még jól összekavarjuk, azután addig simítjuk, míg meg nem keményedett; nagy lábassal befedjük és egynéhány percig magára hagyjuk, ezután kézzel még jól átdolgozzuk.Ez a fondant-tömeg lesz az alapja a különféle szaloncukroknak, ami gyerekkorunkat idézi
Szalon ananászcukorkák
1 adag fondant-tömeg, 2 ek ananásznedv.
A fondant tömeget a tűzön összekavarjuk az ananásznedvvel, míg meg nem melegedettt, azután még hidegen is kavarjuk. Ha a tömeg keményedni kezd, kis papirokba töltjük, kézzel lelapítjuk és ha egészen kihűlt, kis darabokra metszük, melyeket szines papirba göngyölitünk.
Szalon citromcukorkák
Egy egész citromhéjról annak sárgáját egy darab cukorral ledörzsöljük, a megsárgult cukrot késsel levakarjuk és kis langyos vizben feloldjuk. Ezután ezen citromszagot fondant-tömeggel összekeverjük és ugy kezeljük, mint az előbbi esetben.
Narancs szaloncukorkák
Az eljárás ugyanaz, mint a citrom-szaloncukorkáknál, csakhogy citrom helyett narancsszagot veszünk.
Szalon epercukorkák
Egy evőkanálnyi áttört epernedvet és vörös festéket serpenyőben összekeverünk; ezt a cukor-tömeghez adjuk. A további eljárást lásd az előbbiek szerint.
Szalon málnacukorkák
Az eljárás ugyanaz, mint az epercukorkáknál, csakhogy ittt málnát használunk.
Szalon mogyoró cukorkák
1 1/2 deka mogyorót megpirítunk és mozsárban kevés vízzel finomra összedörzsölve, serpenyőbe tesszük, ahol fondant-tömeggel összekeverjük. A további eljárást lásd az előbbiek szerint.
Szaloncukor házilag
Hozzávalók: 1/2 kg cukor, 1/2 kg tejpor, 10 dkg kakaó, 15 dkg öregre vágott dió esetleg mogyoróval keverve, 15 dkg vaj, egy fél dl rum. A cukrot feltesszük 1.5 dl vízzel főzni, 3 percig forraljuk, utána hozzáadjuk a tejport és a kakaóval fél percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Bedobjuk a diót és a rumot, majd folytonos keverés ellett a vajat. Mikor már sűrűsödik, kivajazott tepsibe öntjük, két napig hagyjuk száradni, majd kockára vágjuk. Három nappal karácsony előtt neki kell állni! A kész cukrokat selyempapírba kell csomagolni, úgy hogy téglalapokat vágunk ki, két rövidebb szélét kirojtozzuk ollóval és a közepére tesszük a szaloncukor kockát és a becsomagolt drabot alul-felül megcsavarjuk. Aki szeretné színes alufóliába csavarhatja, de elegáns, ha csak a selyempapírban akasztjuk a fára
KELETI CSEMEGE
Hozzávalók: 1 csomag ostyalap, 25 dkg margarin, 3 tojás villával felverve, 20 dkg cukor, 4 ek. kakaó, 15 dkg vágott dió, 30 dkg darált háztartási keksz, 2 csomag zselés cukor (apróra vágva - általában ez tart vissza attól, hogy évközben is többször megcsináljam, majd megtudjátok miért), 2 csomag mazsola, 1 rumaroma vagy 2 ek. rumAz ostyalapot kicsavart, nedves konyharuhába rakjuk, így hajlítható lesz, mire a töltelék elkészül. (Nem kell félni tőle, tényleg működik.) A margarint lassú tűzön felolvasztjuk, majd a felsorolt sorrendben mindent hozzákeverünk jó alaposan. Az ostyalapokat egyenként, mindig csak a felhasználtat, kivesszük és a masszát egyenletesen rákenjük, és mint egy beiglit, feltekerjük. Mindegyik ostyalappal így járunk el. Ha kihűltek, egyenként alufóliába tekerve a hűtőben tároljuk. (Az ostyákat úgy kell betekerni, hogy mindenhol érje őket a vizes konyharuha, minen oldalukon! Gyorsan kell dolgozni a masszával, mert hamar szilárdul.)
VANÍLIÁS KIFLI
Hozzávalók: 28 dkg liszt, 21 dkg margarin, 10 dkg darált dió vagy hámozott darált mandula, 7 dkg cukorAz összes hozzávalót összegyúrjuk és ujjnyi kifliket formálunk belőle. Világosbarnára sütjük és még forrón vaníliás porcukorban megforgatjuk. A kiflik csücskét csokoládéba is márthatjuk. (Én nem szoktam.) Óvatosan kell bánni vele a cukorba forgatás közben, mert könnyen törik. Persze az sem megy kárba... Fémdobozban ez is sokáig eláll.
Kókuszgolyó:
1/2 kg darált keksz10 dkg vaj2 ek. kakaópor(nem instant!)20 dkg porcukor megybefőtt leve1 csomag kókuszreszelékDolgodz össze és golyózd.Mindegyik golyóba tegyél egy szem magozott meggyet.Megforgatni kókuszreszelékben.Tekercs: ugyanaz mint fent, csak a befőtt leve helyett rum és nem kell bele kakaópor.A krém: vaj, porcukor, kókuszreszelék.Habosra keverni és megkenni a kinyujtott masszát.Majd feltekerni. Én zsírpapíron szoktam csinálni amit beszórok kókuszreszelékkel.A rudacskák u.az mint a tekercs.
A rumos szilva rémesen egyszerű! Vegyél aszalt szivát (a szárazabbik fajtából) és áztasd be rumba pár napra.Ha nem elég édes fajta a szilva akkor tehetsz hozzá cukrot is.(Az enyémhez kelett volna de későn jöttem rá.De azért el fog fogyni így is!)Vedd ki a rumból és itasd le a felesleget.A közepébe tehetsz egy szem belső héjjától megfosztott mandulát is.Olvaszd meg a csokit szúrd fel a szilvát fondüvillára, vagy 2 fogpiszkálóra és mártsd bele a csokiba.Tedd zsírpapíra hülni. A k megdermedtek mignonpapírba tegyed és egy jól záródó dobozba, mert rettenetesen csábító illata van!
Fahéjjas mandulás csokikák
Hozzávalók:Maradék húsvéti tejbevonó tojások, 1 tábla tejcsoki, 1 kiskanál holland kakópor, hasábokra vágott hántolt mandula, fahéj, porcukorMegolvsztottam a csokikat, belekevertem a kakaóport.Közben kicsit megpirítottam a mandulát a sütőben, majd belekevertem a csokimasszába.Kiskanállal sütőpapírra kicsi halmokat tettem és kiraktam a hidegre.Mikor megdermedt fahéjjas pocukorba hempergettem.Megjegyzés:Kicsit várnom kelett volna, hogy hüljön a massza és csak utánna halmozni.Akkor nem lapul el ennyire.
Csokoládés puszedli
Hozzávalók:
12,5 dkg vaj
5 dkg vaníliás cukor
1 tojás
12,5 dkg liszt
2 evőkanál kakaópor
5 dkg barnacukor
1 csomag sütőpor
csipetnyi só
12,5 dkg durvára vagdalt étcsokoládé
Elkészítés:
A vajat, a két féle cukrot, és a tojást habosra keverjük.
Szitáljuk bele a lisztet, sütőport, a sót, a kakaóport és ezután alaposan dolgozzuk ki. Keverjük hozzá a csokoládét.
Vajazzunk ki egy sütőlemezt (vagy alufólián) és kiskanállal osszuk rajta szét a puszedliket. Távol egymástól, mert meg fognak dagadni. 5-10 percig süssük előmelegített sütőben 190 °C-on. Vegyük ki, és hagyjuk hűlni.
Gyufasüti,a gyerekeim egyik karácsonyi kedvence.
Hozzávalók:150gr lágy vaj,vagy margarin,100 gr. cukor, 1 zacsi van.cukor, fél üvegcse dr.oetker van.aroma(idén végre lehetett újra itthon is kapni!)1 tojás, 150 gr liszt, 30 gr.étkezési keményitő.Máz:100 porcukor, 3-4 ek. viz, fél tasak dr.oetker zselépor(eper vagy erdei gyümi.A vajat habosra keverjük robottal.Hozzáadjuk a cukrot,van.cukrot,aromát és addig keverjük,amig egy sűrű masszát nem kapunk.A tojást kb fél percig keverjük benne.A lisztet elkeverjük a keményitővel,és a masszába szitáljuk.A tésztát nyomózsákba töltjük(én olyan pisztolyos nyomókába),és egy kb 0,7 cm átmérőjű nyomófejjel 7 cm-es csikokat hűzunk a sütőpapirral bélelt tepsire.Sütési idő kb 6 perc,gáz 4 fokozat,légkeverés 180 fok,előmelegitve mind a kettő.A máz: a porcukrot a vizzel egy tálkában mázzá keverjük.A zseléport egy másik tányérba öntjük.A kihűlt sütik fejét kb fél centi hosszan a mázba mártjuk,utána meg egyből a zseléporba.Ezt a műveletet nyugodtan rábizhatjátok a gyerekekre,az enyémek szeretik csinálni.Az elkészült sütik pont úgy néznek ki,mint a piros fejű gyufaszálak.
Töltött citromos korong
Hozzávalók: 25 deka vaj,vagy margarin, 17-18 deka cukor, csipet só, 1 zacsi van.cukor, 1 citrom reszelt héja,3 ek. frissen facsart citromlé,25 deka liszt,5 deka étkezési keményitő(búza), késhegynyi sütőpor,20 deka málna leki,10 deka ét tortabevonóRobottal habosra keverjük a vajat a cukorral,sóval,van cukorral.Belereszeljük a citromhéjat,és hozzáadjuk a citromlevet,és a keményitővel,sütőporral elkevert lisztet.A lágy tésztát hűtőben 1 órát pihentetjük.A tésztából lisztezett kézzel 80 darab kb 1,5 cm átmérőjű golyót formálunk.Egymástól tisztes távolságra sütőpapirral bélelt tepsibe tesszük őket,és laposra nyomkodjuk.(ha megsül korongok lesznek belőle)Előmelegitett sütőben 150 fokon(gáz 1 -es fokozat) 15-18 perc alatt megsütjük.Ha kihűlt ,kettesével lekvárral összeragasztjuk.A töltött korongok tetjét olvasztott csokival diszitjük.Én úgy szoktam,hogy a folyékony csokiba villát mártok, a sütik sűrűn egymás mellett vannak,és gyorsan huzkodom felettük a villát,és igy helyre csokicsikok lesznek a süti tetjén.Ezt is,meg a gyufa sütit is jó előre meg lehet csinálni.
Marcipán-"krumplik"
Hozzávalók:
-200g marcipánmassza
-100g porcukor
-2 cl barna rum
-30g kakaópor
Elkészítése: a masszát as porcukorral és a rummal homogén (egységes) formává dolgozzuk el. rúd alakura formáljuk majd tetszőleges nagyságokat vágunk le belőle,és ezeket golyókká formáljuk.Utána a golyók oldalát kissé szabálytalanul bevágdossuk(jól láthatóan).Így látszatra krumpli formát kapnak a golyók.Végül lágyan meghintjük őket kakóporral(hogy a "föld" rajtamaradjon a "krumpli" szemeken
)Fahéjas golyók:
Hozzávalók:
-3 tojásfehérje
-250g procukor
-1 csomag vaniliáscukor
-1 teáskanál fahéj
-300g darált mogyoró
-kb. 40g egész mogyoró(bél)
Elkészítése:A fehérjét habosra verjük,majd a por- és vaniliáscukrot is hozzáadjuk,ebből egy fél bögrényit félre teszünk és a maradék masszához hozzáadjuk a fahéjat és a darált magyorót. ebből gesztenye nagyságu golyókat formálunk ki és sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszzük őket.a golyók etetéj megkenjük a félretett tojásfehérje-cukros habbal és mindegyik tetejére egy-egy egész mogyór teszünk.125 fokos sütőben 25-30 percig sütjük őket.
Vaniliás hógolyók:
Hozzávalók:
-250g vaj
-100g porcukor
-3 vanilia rúd
-120g liszt
-250g étkezési kemyényitő
szórni: 100g procukor
Elkészítése:a vajat a porcukorral habosra keverjük, a vaniliarudakat hosszába felvágjuk és kikaparjuk a belét és hozzákeverjük a vajas masszához.a lisztet a keményítővel összekeverjük és a vajas masszához hozzáadva simára keverjük őket ki.3cm-es rudat formálunk belőle és fél órár a hütőbe tesszük.Villany sütő (gáz 2-es fokozat) 175 fokra előmelegítjük, a tepsit sütőpapírral kibéleljük és a rolót szeletkre vágjuk.A szeletekből golyókat formálunk,majd a külsejét egy drótkötélel(vékony sodronnyal) benyomkodjuk.A tepsibe tesszük a kész golyókat,és előmelegítet sütőben 12 percig sütjük. a már kihült golyókat bőségesen megforgatjuk a procukorban.
Firenzei gyümölcskenyér
Hozzávalók: 22 deka kristálycukor,10 deka aprított mandula,25 deka vaj vagy margarin, 1 zacsi van.cukor, csipetnyi só,kevés reszelt szerecsendió(én nem teszek bele,mert nem szeretem),1 üvegcse keserű mandula aroma(ezt szintén külföldiából hozom be,droetkeres),2 ek. rum,4 tojás, 25 deka liszt, 12-13 deka étkezési búzakeményítő,1 zacsi sütőpor, 20 deka aprított cukrozott gyümi( tudod sütőkeveréknek árulják a sütési cuccok környékén lehet kapni).Tetejére:15 deka étcsoki bevonó,grillázs,kevés cukrozott gyümi.7-8 deka cukrot serpenyőben karamellizálunk.(Én az idén csak ebből a cukorból dupla mennyiséget vettem,tehát 16 deka volt,hogy maradjon a tetejére is a díszítéshez,meg közben eszegetni is grillázsom)majd beleforgatjuk az aprított mandulát.(a mandula maradt a 10 deka,én azt a vékonyra szeleteltet használom hozzá A masszából olajjal megkent alufóliára kis kupacokat rakunk.A vajat 15 deka cukorral, a van.cukorral,sóval,szerecsendióval a robottal krémesre kavarjuk,majd hozzáadjuk az aromát,és a rumot.Egyenként eldolgozzuk benne a tojásokat,és rászitáljuk a keményítővel és a sütőporral elkevert lisztet.Belevegyítjük a cukrozott gyümit és a grillázst.A tésztát margarinnal kikent liszttel megszórt 32x12 cm-es 1,8l-es dobozformába tesszük,és előmelegített sütőben,175 fokon kb 1 órát sütjük.Néhány percig aformában hagyjuk,majd kiborítjuk és kihűtjük.A tortabevonót felolvasztjuk és a gyümikenyérre locsoljuk.Rászórjuk a maradék grillázst és cukrozott gyümit.Most jutott eszembe,hogy nem rontaná el,el egy kevés marcipán sem.Főleg akkor ha nincs mandula aroma.Egy kevés marcipánt kockára vágva nyugodtan lehetne beletenni.Sok sikert a sütéshez,meglátod nem bonyolult!!!
Gyümölcskenyér-muffin
Hozzávalók:50 g puha mazsola, 30 g hámozott mandula, 30 g kimagozott datolya, 30 g aszalt sárgabarack, 30-30 g felaprózott, cukrozott citrom- és narancshéj, 160 g finomliszt, 1/2 tasak sütőpor, 3 tojás, só, 80 g lágy vaj/margarin, 80 g porcukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 ek. rumA mazsolát forró vízzel leöblítjük, felitatjuk róla a nedvességet. A mandulát darabosra, a datolyát és a barackot apró kockákra vagdaljuk, majd a citrushéjakkal együtt a mazsolához keverjük. Összerázzuk a teljes mennyiségből elvett 2 ek. liszttel. A maradék lisztet elvegyítjük a sütőporral. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket 1 csipet sóval félkemény habbá verjük. A vajat/margarint habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd egyenként beledolgozzuk a tojássárgákat. A masszához keverjük a hab egyharmadát, aztán kanalanként, a liszttel felváltva a maradékot, végül hozzáadjuk a rumot, és a szóróliszttel együtt a gyümölcskeveréket. 25-30 percig sütjük(tűpróba). Hagyjuk teljesen kihűlni.
Csokis-mandulás-diós grillázs
Hozzávalók:
15 dkg mandula, 15 dkg dió, 1 kk. olaj, 4 dkg margarin, 12 dkg cukor, 20 dkg csoki, 2 dl tejszín, mignontartó papírtálcákElkészítés:
A mandulát és a diót megtisztítjuk, durvára vágjuk, és összekeverjük. A margarint, a cukrot forrósítjuk, hozzáadjuk a tisztított gyümölcsöket, és világosbarnára pirítjuk. Hagyjuk teljesen kihűlni. A csokit felolvasztjuk. Hozzáadjuk a tejszínt, simára keverjük, hagyjuk langyosra hűlni. A majdnem kihűlt tejszínes csokiba keverjük a grillázst, halmokat készítünk belőle, papírtálcára ültetjük. Megjegyzés: a 2 dl tejszínnel nagyon lágy lett az egész, ezért pár mikitcsokit felolvasztottam és hozzákevertem.Most sem teljesen kemény , inkább olyan töltelék jellegű.lehet, hogy bevonom egy réteg csokival.
ÁNIZSOS HÓLABDA
HOZZÁVALÓK: 28 dkg liszt, 5-5 dkg darált mogyoró és mandula, 7 dkg finom kristálycukor, 1 zacskó vaníliás cukor, csipet só, 2 tojássárgája, 20 dkg puha vaj vagy margarin, 5 dkg porcukor, 1 és 1/2 tk. őrölt ánizsAz összes hozzávalót (a porcukor és az ánizs kivételével) gyors mozdulatokkal összegyúrjuk és folpackban kb. 1 órát a hűtőben pihentetjük. A tésztából kb. 50 golyót formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, villával kissé meglapítjuk. Előmelegített sütőben, 175 fokon 12-15 percig sütjük. Figyeljünk rá, hogy az alja barnuljon meg egy kissé, a teteje fehér maradjon. Még forrón beleforgatjuk az ánizsos porcukorba és hűlni hagyjuk. Fémdobozban tároljuk.Szerintem karácsonyig biztosan eláll, hasonlót szoktam sütni és az jó sokáig bírja. Egyébként leteszteltem és szerintem nagyon finom...
Töltött kalács sajnos nem tudom kié volt az alaprecept.)
- 220 ml tej (langyos),
- 75 gramm vaj (olvasztott),
- 420 gramm liszt (finom, BL-55)
- 2 db tojás sárgája,
- 75 gramm porcukor,
- 1 kis mérőkanál só
- 1 db citrom héja (reszelve),
- 12, 5 gramm (negyed) normál élesztő (nem por),
A tésztához a gép dagasztó és kelesztő programját használtam.
Amikor szépen megkelt 3 részre osztottam és mindegyiket hosszúkásra és kb 10 cm-szélesre nyújtottam ki.
Az egyiket dióval, a másikat fahéjas cukorral, a harmadikat csokis töltelékkel töltöttem.
Lazán összetekertem és hármas fonással befontam.
Tetejét megkentem cukros tejjel és meleg sütőben kb. 35-40 percig sütöttem.
Csokis töltelék: 2 evőkanál kakaó, 1 evőkanál cukor és annyi víz, h. sűrű kenhető legyen.
Fahéjas ugyanez kakaó nélkül.
Diós töltelék: 3 evőkanál dió, 1 evőkanál cukor.
Jó sütögetést hozzá.
Eredeti drezdai Stollen /Mikko
• 500 g mazsola (nagyszemü)
• 100 g Korinthen (kisszemü mazsola)
• 100 g citronat (kandírozott citromhéj)
• 100 g orangeat (kandírozott narancshéj)
• 250 g mandula (meghámozva, felvágva)
• 2 csomag vaníliás cukor
• 6 ek barna rum
• 12 csepp keserümandula-olaj
• 1 kiló liszt (fehér, normális)
• 1 kocka friss élesztö (vagy 2 csomag száraz)
• 400 g puha vaj
• 150 g cukor
• 0,25 l tej
• 2 tojás sárgája
• 150 g olvasztott vaj
• 125 g porcukor
A mazsolákat, a kandírozott, apróra vágott citrom- és narancshéjat, az apróra vágott mandulát, a vaníliás cukrot a rummal és a keserűmandula olajjal összekeverni és egy jól zárható edényben kb. 6 órát állni hagyni, néha megkeverni. A lisztet egy nagy tálba tesszük, a közepében csinálunk egy mélyedést és az élesztőket belemorzsoljuk, megszórjuk egy evőkanál cukorral és ráöntjük a langyosra melegített tejet. Liszttel betakarjuk és kb. egy fél órára kelni hagyjuk betakarva egy kendővel. Ha az élesztő feljött, a kézi mixer tésztadagasztó karjával hozzáadjuk a kockára vágott vajat, a maradék cukrot és a tojás sárgákat. Szépen összedolgozzuk a hozzávalókat, majd kézzel is jól átgyúrjuk a gyúródeszkán. Ha már fényesre összeállt, letakarva egy fél órát (vagy egy kicsit többet) kelesztjük. Egy lisztezett deszkán kinyújtjuk oválisra a tésztát és rátesszük a belevalókat és óvatosan beledolgozzuk a tésztába. Két részre osztjuk, egyenként oválisra nyújtjuk és hosszában először az egyik oldalt a tészta feléig ráhajtjuk, majd erre a másik felét. Ráhelyezzük a sütőpapírral ellátott tepsire és meleg helyen kb. egy háromnegyed órát kelesztjük. A sütőnek alulról a második szintjére tesszük és előmelegített sütőben 175 fokon (forrólevegősön 160 fokon, gázon a második fokozaton) ca. 80 percet sütjük. Ha erősen barnulni kezd a sütés közben, letakarjuk pergamen papírral. Ha készen van, még forrón megkenjük mindenhol a felolvasztott vajjal és sűrűn megszórjuk a porcukorral. A kihűlt Stollent alufóliába betekerjük és 4 hétig pihentetjük hűvös helyen (kamrában), hogy az ízek összeérjenek. Ez a recept, egy drezdai pékmestertől származik.
Én annyit változtattam rajta, hogy csak 15 dkg mazsolát tettem bele, 5 dkg citronatot, és 5 dkg orangeatot, meg a mandula is csak 5 dkg lett. Kicsit soknak tűnt az eredeti reciben a gyümölcs.
Mindent a gépbe tettem a tészta hozzávalóiból és azzal dagasztotta, majd kivettem a tésztát és kelesztőtálba tettem és ott kelt kb. 1 órát.
Csak az volt a gondom vele, hogy kicsit kinyílt sütés közben, és nem lett olyan szép, de ez csak a külsején rontott kicsit. Remélem finom lesz, mert csak karácsonykor szegjük meg.
HAVAS HÁZIKÓ
Hozzávalók kb 12 szelethez:
50 dkg liszt
2 csapott teáskanál sütőpor
20 dkg+2 evőkanál kristálycukor
20 dkg hideg Ráma
2 dl tejföl
2 üveg(720 ml-es)meggybefőtt
6 dl tejszín
2 zacskó habfixáló
kókuszreszelék
porcukor
díszítőcukor
sütőpapír
A sütőporral elvegyített lisztet 20 dkg cukorral,feldarabolt vajjal és a tejfölellel először robotgéppel összedolgozzuk,majd kézzel jó gyorsan összegyúrjuk.
A tésztát 15 egyforma darabra osztjuk és kb 1 órára hütőbe rakjuk.
Közben a meggybefőttet lecsöpögtetjük,néhány szemet a díszítéshez félreteszünk.
Lisztezett deszkán 5 tésztadarabot egymás után 16x20 cm lappá nyújtjuk.
Minden lap hosszanti oldalára 12-12 szem meggyet rakunk,és feltekerjük a lapot.
A tekercseket sütőpapírral bélelt tepsibe egészen szorossan egymás mellé rakjuk,és finoman összenyomjuk.
Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 30 percig sütjük.
Közben a megmaradt 10 tésztalapot a megadott méretre kinyújtjuk,és ugyanúgy 12-12 szem meggyet rakunk rájuk,és feltekerjük. Az 5 tekercsből összenyomott lapot a tepsiből kivesszük,és rácsra téve hűlni hagyjuk.
A tepsiben a maradék tekercsekből 4,3 és 2 darabot egymás mellé fektetve egyhén összenyomjuk. A megmaradt 1 tekercset is melléjük helyezzük,majd ugyanazon a hőfokon 30 perc alatt megsütjük.
A lapokat a sütőből kivéve hűlni hagyjuk.
Közben a tejszínt kemény habbá verjük. apránként beleszórunk 2 evőkanál cukrot és hozzáadjuk a habfixálót.
A házikó elkészítéséhez a kihűlt lapokat a legnagyobbal kezdve nagyság szerint óvatosan egymásra tornyozzuk. Rétegek közé kevés tejszínt teszünk. A házikót a maradék habbal bevonjuk,majd 1 órára hűtőbe rakjuk.
Végül kókuszreszelékkel és porcukorral megszórjuk vagy szórócukorral vastagon meghintjük.
Tetejére 1 sort meggyet rakunk.
TIPP:
Több nappal,sőt héttel karácsony előtt is el lehet készíteni,mert lefagyasztható.
Nagy dobozban tegyük a mélyhütőbe!
Nagyon egyszerű sós süti:
25 dkg liszt25 dkg margarin25 dkg juhtúró1 csom. sütőporízlés szerint só (vigyázzunk, mert a juhtúró eleve sós!), esetleg borsA hozzávalókat jól gyúrjuk össze. Legalább fél napig tegyük hűtőszekrénybe (nekem 2 napig hűsölt). Nyújtás előtt kb. fél órával tegyük ki szobahőmérsékletre. Lisztezett deszkán nyújtsuk, és szaggassuk (karácsonyi), kiszúrókkal. Előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt megsül! Vigyázzunk, nehogy odaégjen, mert akkor keserű lesz. Fémdobozban ha jól eldugjuk magunk és a családunk elől, Karácsonyig kitart .Én édesen csináltam a hétvégén, sima túróval (az is 25 dkg), és édesítővel (persze cukorral is lehet
Sós mákosnak hívjuk. 40 dkg liszt40 dkg rétes liszt2 Rama2 dl mák1 csomag sütőpor1 csapott evk. só25-30 dkg reszelt sajt Ezt az egészet összegyúrod, és egy napra a hűtőbe teszed. Aztán kinyújtod, tojással megkened a tetejét, és megszórod szezámmaggal és kisütöd.
Juckor gyűjtéséből
Borlikőr
1 l vörösbor
50 dkg cukor
1/3 rumaroma
1/3 cherry aroma
1/3 meggy aroma
3 dl szesz
A vörösbort a cukorral felforraljuk és lehűtjük. Az aromakeveréket a szeszben feloldjuk és a borral elkeverjük.
Sörlikőr
1/2 l barna sör
20 dkg cukor
1 vaníliarúd
1/4 l alkohol
A sört a cukorral és a vaníliával felfőzzük, hűlni hagyjuk. Az alkoholt hozzákeverjük, és legalább 1 hónapig érleljük.
Bailey's
3, 3 dl kommersz whisky
3, 2 dl habtejszín
2 tubus sűrített tej
1, 5 dl finom feketekávé
1 evőkanál instant kakaó
1 csomag vaníliás cukor vagy 1/2 ampulla vaníliaaroma.
A kakaót a feketekávéval csomómentesre keverjük és hidegen a többi hozzávalóval jól összekeverjük. Kb. 1 l lesz belőle. Próbáld ki tejszínes mogyoró-aromával, illetve kávé, kakaó és vanília nélkül is! A tejszínt fel is lehet forralni, majd lehűteni, édesszájúak részére megcukrozni (vagy több sűrített tejet használni), whisky helyett pedig vodkával vagy gyógyszertári tiszta szesszel készíteni.
Tojáslikőr
5 tojás sárgáját jó alaposan kikeverünk egy kikapart vanília belével és 1 csésze porcukorral. Apránként hozzáadunk 6 dl forralt és lehűtött tejet, 2 dl 90 fokos alkoholt és 1/2 dl konyakot. Lehet konyak nélkül is csinálni 6dl tejjel és 2 és 1/2 dl alkohollal, vagy vodkával, utóbbi esetben 3 dl tejet és 1/2 l vodkát adunk hozzá. Hűvös helyen 3-4 hétig pihentetjük, néha összerázzuk.
Gyógylikőr ( a Praktika 2003. nov. számából)
- gyermekököl méretű friss (vagy két diónyi szárított) gyömbér
- egy tasak darabos fahéj
-egy tasak szegfűszeg
- 50 dkg méz
- 7 dl gyümölcspálinka (vodka)
- egy másfél literes csavaros tetejű befőttes üveg.
A befőttesüvegbe szórjuk bele a fűszereket, a friss gyömbért vágjuk kisujjnyi szeletekre (isteni illata van). Öntsük bele a mézet és a pálinkát.
Két-három napig, amíg a méz teljesen fel nem olvad, kevergessük. Ha már egynemű, rejtsük el az üveget biztonságos helyre. Három-négy hét múlva már jó, de továbbis állhat, csak jobb lesz.
Végül apró luku szűrőn szűrjük át.
U. i. : én még nem ittam ilyet, de most már egy pár napja éreget a spejzban. A hozzávalókból ítélve csak jó lehet. Azt írja az újsáááág, hogy a gyömbér, a fahéj, a szegfűszeg antiszeptikus hatását a méz hatóanyagai csak fokozzák. Szóval izgalommal várom, hogy mi lesz belőle, mert ajándékozni szeretném
Csokilikört szoktam csinálni: 3 dl 96%-os alkoholhoz fél l vízben 50 dkg cukrot és 3-4 e. kanál kakaót feloldani (szirupot csinálni, abban elkeverni a kakaót), majd 1 vaniliás cukrot beletenni. Hűtőben nagyon sokáig eláll
.Narancslikőr
Hozzávalók, kellékek:
0, 5l kiváló minőségű vodka
4 db vastag héjú, illatos narancs
3dl tej
2dl víz
30dkg cukor
tölcsér
filterpapír
csavaros tetejű 3l-es befőttes üveg
Elkészítés
Az érlelés ideje 3 hét. Ezalatt naponta 1-2-szer alaposan fel kell rázogatni a keveréket.
A narancsok sárga héját fejtsük le, majd a belső fehér réteget gondosan kaparjuk ki.
Tegyük a befőttes üvegbe és öntsünk rá fél liter vodkát.
Egy hét elteltével öntsünk rá 3dl tejet.
Újabb egy hét elteltével 30dkg cukorból és 2dl vízből főzött, majd kihűtött szirupot teszünk hozzá.
A harmadik hét letelte után szűrőpapíron átszűrjük és az időközben megfestett palackba töltjük.
After Eight likőr
Véleményem szerint az emberiség két nagy csoportra osztható: aki imádja az After Eight csokit és aki utálja.
Nos, ez a recept az előbbi tábornak szól.
A csokipor elhagyásával egyszerű mentalikőrt kapunk, ami önmagában is nagyon kellemes ital.
Hozzávalók, kellékek:
0, 5l kiváló minőségű vodka
4 dkg Holland csokoládépor
1 db vaníliarúd
1 maréknyi friss mentalevél(a Kaiser-ben kapható élő növényke)
3dl tej
3dl víz
40dkg cukor
tölcsér
filterpapír
csavaros tetejű 3l-es befőttes üveg
Elkészítés
Az érlelés ideje 3 hét. Ezalatt naponta legalább 1-2-szer alaposan fel kell rázogatni a keveréket.
Tegyük a befőttes üvegbe a csokiport és az összezúzott mentaleveleket.
Öntsünk rá fél liter vodkát.
Egy hét elteltével szűrjük le.
Öntsünk hozzá 3dl vízből és 30 dkg cukorból főzött szirupot(lehűtés után), valamint 3dl tejet.
Két hétig érleljük, naponta többször rázogatva.
Két hét elteltével újra leszürjük és újabb két hétig érleljük. Ezután már csupán az utolsó szűrés következik.
Innentől végleges helyére, a díszes palackba kerülhet.
Tojáslikőr
A harmadik ajánlatom - a színében is passzoló - tejszínes tojáslikőr.
Hozzávalók, kellékek:
0, 5l kiváló minőségű vodka
1 db vaníliarúd
6db tojássárga
5dl tejszín
30dkg porcukor
Elkészítés
A cukrot a tojássárgával habosra keverjük.
Közben felforraljuk a tejszínt az összedarabolt vaníliával.
A tejszínt gőz fölé helyezzük és óvatosan habverővel belekeverjük a cukros tojást.
Ezután levesszük a gőzről és habosra verjük, majd kis adagokban hozzákeverjük a vodkát.
Addig kevergetjük, amíg ki nem hűl.
Selymes ízű, krémes italt kapunk.
Karácsonyi puncs
2 citrom
2 narancs héját egészen vékony csíkokban lehámozni , levüket kifacsarni,
2 szem csillagánizzsal
1 rúd apróra vágott vaníliával,
1 rúd fahéjjal
pár szem szegfűszeggel
125 gramm fehér (sötét is jó kandiscukorral befőttesüvegbe tenni és felönteni annyi
rummal(v. whiskeyvel), hogy bőven ellepje.
14 napig állni hagyni, addig feloldódik a cukor és a szesz átveszi az aromákat.
Csészékbe tölteni és 1:4 vagy 1:5 arányban lobogó forró vízzel hígítani.
( Minél jobb minőségű a rum, annál finomabb lesz a puncs, de kommerszből sem rosz. )
Ha kifogyott az ital, citrom-, narancslével és rummal megint fel lehet tölteni pár alkalommal, amíg a fűszerek bírják.
HYPOKRAS
7dl szaraz fehér bor, 70g cukor, 1 rud fahéj, 3 szekfüszeg, 3 evökanal narancslé, 1 evökanal citromlé. 7dl vörös bor.
Fehér bort, cukrot, füszereket és a gyümölcsleveket felfözzük, keverjük amig a cukor elolvad. Levesszük a tüzröl és hozza adjuk a vörös bort. Egy kancsoban hagyjuk kihülni. Kivesszük a füszereket, üvegbe töltjük, lezarjuk. 3-4 hétig hüvös, sötét helyen taroljuk. Utana egy par hétig fogyszthato, de gondolom hamarabb elfogy.
Forralt bor Ha már karácsony van, stílusosabb italt nem is készíthetnénk. A következő recept kb. négy személynek elég, igény szerint minden hozzávaló adagot lehet duplázni. Szóval, 6 dl bort (lehetőleg egyszerű kannás vörösbort), 3 dl vizet, 10-12 dkg cukrot, egy fél citrom reszelt héját, valamint egy kis fahéjat és szegfűszeget alaposan összekeverünk, majd fél órát állni hagyjuk. Egyszer felforraljuk, hozzáadjuk a fél citrom levét, majd alaposan leszűrve, még forrón kínáljuk.
Narancsbólé
25 dkg kockacukrot ledörzsölünk két narancs és egy citrom héján, ez lesz főzetünk alapeleme. Ehhez hozzáadunk egy késhegyni fahéjat, 1 dl rumot, 1 l vörös- és 1 l fehérbort. Mindezt alaposan felforraljuk, egy konyharuhán átszűrjük, hozzáadjuk a narancsok belsejét, amit előzőleg vékony kockákra vágtunk. Ha kihűlt, jégre teszzük és tálalás előtt felöntjük 1 l szódával, pezsgővel vagy habzóborral.
Cointreau
Ez az egyik legfinomabb és legdrágább italkülönlegesség, amit mostantól otthon is elkészíthetünk. Egy 3 l-es üvegbe 1 l alkoholt öntünk, hozzáadunk 1 kg cukrot, 1 apró darabokra vágott citromot és narancsot (mindkettőt héjastul), valamint 1 rúd kettévágott vaníliát. Az üveget jól lezárjuk, majd 15 napon át állni hagyjuk, de minden nap alaposan felrázzuk. Két hét elteltével vásznon, majd szűrőpapíron áttöltve leszűrjük. Jól lehűtve fogyasszuk
Kókuszlikőr Hozzávalók:
4 dl tiszta szesz, 50-60 dkg cukor, 1, 5 liter tej, 10 dkg kókuszreszelék, 2 csomag vaníliacukor.
Elkészítés:
A tejet felforraljuk, és ezt követően a kókuszreszelékkel 1 órán át lassú tűzön főzzük. A tűzről levéve a cukrot és a vaníliacukrot belekeverjük. Ha kihűlt, átszűrjük, és az alkohollal összekeverjük.
mézes pálinka recept. Megkérdeztem, elég bonyolult, de azért leírom. Egy rész pálinka, egy rész méz, jó alaposan összekeverve, és kb 4-6 hétig pihentetve, praktikusan az üvegében. Húgom szerint, Vilmosból nagyon finom, de igazából bármilyen pálika jó hozzá, főleg minnél tovább van ideje érni. A gyengébb minőségű szeszből készülteket szokta chilivel, vagy erős mini paprikával ízesíteni úgy hogy egy kicsit nyom bele, egyet kettőt meg tűvel megszurkál, és belerakja egészben. Ahogy halad előre az idő, úgy válik egyre tüzesebbé a pálinka. Készítéskor érdemes azért meg- meg kóstolni, vagy kostóltatni, mert könnyű túlerősíteni. Tudom ajánlani, mert főleg behűtve mindenki szokta szeretni. Van olyan leírás is, ahol a mézet először ugyanannyi vízzel egy óráig kell főzni, lehabozgatni, majd ha kihült összekeverni a pálinkával. Igazából nem érzékelhető különbség, de lehet ez azért van, mert mindig igazi házimézet használ. Ha bolti bizonytalan összetételű a méz, lehet érdemes forralni, és a koszokat, meg segédanyagokat lehabozni.
12. Teaimádóknak
Végy egy doboz fekete teát (pl. twinings earl grey)1. Száríts meg teljesen csörgősre 4 karika narancsot.Törd negyedekre (ha kicsit is nedves marad, be fog penészedni), keverd hozzá a fekete teához, + néhány szemes borsot, szegfűborsot, szegfűszeget, fahéjrudat, stb.2. Száríts meg teljesen csörgősre 4 karika almát.Törd negyedekre, keverd hozzá a fekete teához, adj hozzá egy összetört fahéjrudat, szegfűszeget (esetleg ánizst, kardamómot), mazsolát stb.Esetleg szárítot csipkebogyót, hibiszkuszvirágot.Tedd ezeket egy-egy szép üvegbe, tekerj az üveg nyakára raffiát és köss rá egy-egy karika szárított almát/narancsot a tea jellegétől függően.Legalább 2 hétig hagy állni, hogy összeérjenek az ízek!
Ami majdnem biztos, az a sajtleves, rozscipóban szervírozva.
Fokhagymás camembert-leves
Hozzávalók:
12,5 dkg camembert sajt
5 dkg liszt
5 dkg margarin
2 gerezd fokhagyma
só
őrölt fehérbors
Elkészítés: A margarinból és a lisztből világos rántást készítünk, megfuttatjuk benne a két gerezd zúzott fokhagymát, majd felengedjük a levessel. Felolvasztjuk benne a darabokra vágott sajtot, sóval, borssal fűszerezzük. Ha nem olvadt el teljesen a sajt, botmixerrel simára keverjük. Petrezselyemmel és pirított rozskenyérrel forrón tálaljuk.
A főétel húsok lesznek, csirke és disznó, különféle alkatrészeik különféle módon pácolva, ad hoc jelleggel, tepsiben pirosra sütve. Jut eszembe, még vadmalachús is van. Mellé krumpli sül majd, hagymásan, szintén a tepsiben, hadd barátkozzon meg a hússal, mire az asztalra kerül.
Sütemény lesz sokféle. Sütök én is, meg anyóspajtás is, majd megosztozunk a végeredményen, így duplaféle lesz. Biztos, hogy lesz mézeskalács, kókuszkocka, muffinból 2-3-4-5 változat, sós és édes is. Ja, és pogácsa, sajtosan. Vagy tepertősen. Vagy mindkettő.
Kell a trakta, mert vendégül látom édes szüléimet, valamint tesvérhúgomat annak ÉletePárjával. És mivel enni mindenki szeret, de ízlésileg persze mindenki mást, ezért a sokféle hús és sokféle süti.
Nem szándékozom semmi igazán újat kipróbálni, a karácsonykor elrontott ételcsodáknak nagyon kínos végeredménye tud lenni. No és a békességről már nem is szólva. Pizzéria meg ugye nincs olyankor nyitva. Szóval csak egyszerű, könnyen elkészíthető, mégis ínyenc falatokat érdemes, begyakorlott mozdulatokkal. Valamint amit csak lehet, előre megsütni-megfőzni, be a fagyasztóba. Ilyenek lesznek pl a muffinok. megcsinálom, kiadagolom, és formában megfagyasztom. Pár óra múltán kiszedem a formából és immár egy műanyag edényben tessékelem vissza a fagyba. Elérkezvén az idő, csak beszuszakolom vissza a formába és mgsütöm. De már kavarcsolni legalább nem kell -így a mosogatnivaló száma is redukálódik, ami nem elhanyagolható tényállás.

Narancsos csokis kekszGyúrt tészta: 175 g liszt, ½ teáskanál, sütőpor, 75 g cukor, 1 tasak vaníliáscukor, 1 tojás, 125 g vaj vagy margarin, 200 g sárgabaracklekvár, 175 g durvára reszelt csokoládé, Díszitéshez: ½ narancs héja, 125 g fehér csokoládé, kevés tortabevonó.
A lisztet a sütőporral egy keverőedénybe szitáljuk. A maradék hozzávalókat is hozzáadjuk és egy konyhai robotgéppel dagasztó spirállal fokozatosan jól összedolgozzuk. Két teáskanál segítségével mogyorónyi darabokat halmozunk egy sütőpapírral bélelt tepsibe. Az egyes halmok között kb. 5 cm helyet hagyjunk. A tésztahalmokat egy belisztezett villával laposra nyomkodjuk és a tepsit a sütő középső részébe toljuk és 160 fokon sütjük.
A kekszeket a sütöpapírral együtt egy sütőrácson hagyjuk kihűlni. A fehér csokoládét vízfürdöben felolvasztjuk, majd megkenjük vele a kekszeket. Rászórjuk a narancshéjat és hagyjuk megszilárdulni. A sötét tortabevonót felolvasztjuk és csíkokat rajzolunk a kekszekre.
Karácsonyi kalács
50 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 15-20 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, kevés só, 1 evőkanál rum, 2 egész tojás, 1 citrom héja, 15-17 dkg vaj, 25 dkg áttört túró, 15 dkg mazsola, 12 dkg tisztított, reszelt mandula. Bekenésre, sütés után: kevés olvasztott vaj. Beszóráshoz: kevés porcukor.
A sütőporral vegyített lisztet a gyúrótáblára szitáljuk, közepére mélyedést nyomunk, abba tesszük, a cukrot, tojást, ízeket, rumot; a liszt egy részével sűrű pépet keverünk, arra rakjuk a darabokra vágott hideg vajat, az áttört túrót, a tisztított mazsolát, és mandulát. Liszttel betemetjük, gombóccá összenyomjuk, és a közepéből kiindulva, az egészet gyorsan sima tésztává gyúrjuk. Ovális formára kinyújtjuk, cipóformára összehajtjuk, és zsírozott lemezen sütjük. Sütési ideje: 70-80 perc, gyenge, középmeleg sütőben. Sütés után rögtön bekenjük olvasztott vajjal, és behintjük porcukorral.
Csokoládés karácsonyfadísz
3 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 3 dkg csokoládé, 20 dkg darás liszt.
A keményre felvert tojáshabba belekeverjük az átszitált porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt csokoládét, meg a lisztet. Mindezt könnyedén összekeverjük. A tésztát csővel ellátott nyomózsákba tesszük, és kikent tepsibe koszorúként vagy más figurákat nyomunk belőle. Meleg sütőben lassan sütjük
Karácsonyfadísz
60 dkg lisztből, 25 dkg margarinból, 25 dkg cukorból, 1 csomag sütőporból, 3-4 tojásból tésztát készítünk. A tésztát megfelezzük, az egyik felébe 1 evőkanál kakaót, teszünk, a másik felébe citrom héját reszelünk. Kinyújtjuk, különféle formákkal kiszúrjuk, és tojással megkenve, színes cukrot, vagy vágott diót teszünk a tetejére.

Lopott receptek, megint, hiszen ahány ház, annyi karácsony :)
Göngyölt sertéskaraj
Hozzávalók:
60 dkg csontozott karaj
5 dkg bacon szalonna
10 dkg hagyma
10 dkg gomba
10 dkg csemege uborka
só, bors, olaj
3 evőkanál liszt
1 dl tejföl
3 dl húsleves (kockából)
1 evőkanál mustár
A karajszeleteket kissé kiverjük.A szalonnát csíkokra vágva megpirítjuk, majd hozzá az apróra vágott hagymát, a karikázott ubrokát, és a cikkekre vágott gombát. Sóval, borssal ízesítjük. A ragut a húsra halmozni, a két szélét betekerni, felcsavarni és hústűvel (vagy fogpiszkálóval) rögzíteni. Lisztbe forgatva kevés olajba kisütni. A húst kivesszük, a maradék zsíradékba belekeverni a mustárt, megszórni a liszttel, megpirítani, és felengedjük a húslevessel. Gyenge lángon forraljuk, amíg besűrűsödik, közben hozzá a tejfölt. Rizzsel vagy tésztával tálalni.
Cipóban sült pulykamell
A pulykamellet egy kicsit kikloffolom, majd a KNORR szárnyasfűszer-keverékkel megszórom. Minden szeletre teszek egy db sonkát és sajtot, majd egyenként felgöngyölöm.
Kelt tésztát készítek és belegöngyölöm egyenként a húsokat, majd KNORR delikát extrával ízesítem, olajozott tepsibe teszem és kisütöm.
Vajas hal
2 db hal
20 dkg vaj
70 dkg krumpli
só
liszt
A halat besózom, 10 percig állni hagyom. Utána megforgatom lisztben, a tepsibe fektetem. Körészórom a karikára v. kockára vágott krumplit és rávagdosom az összes vajat. Fólia NEM kell rá!
Lassú tűzön sütöm, amíg meg nem puhul a krumpli. Addigra a hal is átsül. A végén kicsit feljebb tekerem a hőfokot, hogy megpiruljon. 
Ha karácsony, akkor mézeskalácsot sütni muszáj, nincs mese. Régen azt hittem, ehhez magasiskola kell, pedig nem. Itt egy recept, ami szerintem nagyszerü, épp ezért sokat is sütöm karácsonytájt -fogyóeszköz erösen :)
Míra-féle mézeskalács
75 dkg liszt
35 dkg porcukor
5 dkg vaj/margarin
4 tojás
4 evőkanál méz
4 teáskanál szódabikarbóna
2 kávéskanál őrölt fahéj
1 kk őrölt szegfűszeg
csipet só
Minden hozzávalót összegyúrni. (Nem érzékeny, ha nincs időd, elvan a hűtőben sokáig. Nagyon sok lesz belőle.)
180 fokon süss egy pár próba darabot kb. 5-10 percig. (enyém sütőben ez hat perc közepes fokozaton). Majd látni fogod, hogy mennyire barnul. Világosra kell sütni, mert a méztől hamar megbarnul, és meg is keseredik.
Amikor kiveszed, várj vele egy kicsit, mert lehet, hogy nagyon puhának találod és nem tudod leszedni a tepsiről. Ahogy hűl, keményedik, jobban lejön. Aztán majd újra megpuhul. Törd ketté és látod a közepén, hogy megsült-e.
Ha száraz, süsd kevesebb ideig, ha nyersnek gondolod, vagy süsd tovább vagy süsd magasabb hőfokon. (ez csak az első sütésnél macera, ha megvan a hőfok, meg a perc, akkor nagyon haladós)
Díszítés(máz):
1 tojásfehérje és 12 dkg porcukor, sokáig verni.
Nem kell rásütni, egy éjszaka alatt rászárad. De az ételfestékes valami miatt tovább szárad, de ha nincsen benne ételfesték, akkor nagyon szép fehér lesz a máz.
A habot felvered és ebbe kevered a porcukrot. A cukrot legalább háromszor szitáld át. Eldugul a zacsi, ha nagy szem cukor kerül bele.
Sima sütőpapírra teszem őket, egyszerre több tepsit töltök meg sütés előtt, mert a sütése nagyon haladós. Rendesen terpeszkednek sülés közben, nem szabad sűrűn rakni.
Fém sütisdobozban tartom őket, akkor nem száradnak ki.

Készüljünk a karácsonyra!Ne feledd, alig több mint 1 hónapunk van hátra. Kezdem egy olyan itallal, amit ajándékba is lehet adni (én szoktam, nem túl közeli rokonoknak, kedves ismerősöknek)
Citromlikőr
2 narancs
1,5 liter vodka
1,
1,
1o citromot és 2 narancsot megpucolok szép vékonyan. Az így keletkezett csíknyi héjakat beleszórom egy nagy üvegbe, ráöntök
Ha letelt az ideje, leszűröm, a héjakat kidobálom (kevésbé lustaságok megcsinálhatják kandírozott héjnak is).
Üvegekbe töltöm, amiket feliratozok, kicicomázok.
